Testámentomi rendelése

Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja, noha testemben az Istennek látogatásából ennyi időtől fogva való betegségem miatt erőtlen voltomat esmérem, de elmémben és lelkiesméretemben csendes lévén, meggondolván az halálnak minden rendeken személyválogatás nélkül való uralkodását és annak órájának bizonytalan voltát, ilyen testámentom tételemet rendeltem, meghitt lelkipásztorom és igaz idvességre tanítóm, Alvinczi Péter uram előtt, Örvendi Pál tanácsink s kincstartónk előtt és Péchi Simon deák, meghitt belső secretariusom előtt.
Igaz keresztyén hitemről és vallásomról először, mellyel idvességemre az én kegyelmes Istenemnek, teremtőmnek tartozom, ilyen vallást tészek, hogy vallom az Atyát, Fiút, Szentlelket, teljes Szentháromságot egy bizony Istenségben lenni: és az egy Úr Jézus Krisztusnak érdeméért minden bűneimnek bocsánatját, és noha ifjúságomtól fogva minden életemet, mind ő szent Istensége, mind az emberek előtt jó lelkiesmérettel igyekeztem viselni, de mint Ádámtól származott és gyarlóság alá vettetett ember, por, hamu, nem angyal lévén, a bűnnek terhe alá vettetettnek lenni vallom és esmérem magamat. De erős és bizonyos hitem, minden én bűneimnek bocsánatja felől oly vagyon, az én Krisztusomnak érdeméért, hogyha mind a széles világnak bűneit és annak számlálhatatlan voltát egyedül cselekedtem volna is és terhe rajtam volna is, az én idvezítő Krisztusomnak minden hívekért, énérettem is, szegény, bűnös féregért, a keresztfán kiontatott csak egy csepp vére is azoknál nagyobb, hathatósabb és érdemesebb lévén, énrólam azt elmosta, s szent Atyjánál nékem kegyelmet és engesztelést szerzett és az igaz hitem mellett engemet az idvezülendők száma közé rendelvén, a szenteknek örök életre választott seregében, társoságában részesített és ekképpen minden kétség kívül bizonyos lévén idvességem felől, az én lelkemet ajánlom az én idvezítő Istenemnek kezében, testemet penig a földnek, közönséges anyának hagyom, ahonnan vétetett, tudván, hogy por volt és ismét porrá kell lenni. De viszontag az igazaknak és idvezülendőknek száma között halottaiból az is feltámadván az örök életre, az idvességre, dicsőségre minden szentekkel egyetemben vitetik.
Hitemről és idvességes örök életemről bizonyos vallást tévén, vészem szemem eleibe ifjúságomtól fogva való életem viselését és minthogy minden emberi háládatosság között hazánknak, nemzetünknek tartozunk mindenek felett több jóval, Erdélyországát, mint édes hazánkat, ki minket szült, nevelt és tartott, kinek sok javát vettük és lassan-lassan valamire Istennek kegyelmességéből vezéreltettünk, eredeti mindazoknak hazánkból volt, azonképpen holtunk után is, hírünket ott igyekeznők inkább terjeszteni, nevelni és dicséretes emlékezetünket hagyni.
Intjük azért és kérjük atyafiúi szeretettel abban a kedves hazánkban lévő minden híveinket, kicsintől fogva nagyig; vegyék csendes füllel s elmével s adjanak bizonyos hitelt ilyen állapotunknak, mikor minden emberi hír-, dicsőségkívánást és kedvekeresést hátrahagyván, utolsó akaratunkról tészünk bizonyságot.
Hogy aminémű romlások s vérontások az elmúlt esztendőben, abban a kedves hazánkban estenek, nem mi tanácsinkból, akaratunkból, sem tetszésemből lettenek, mert nemhogy romlására, hanem inkább javára, megmaradására igyekeztünk, sőt, kész lettem volna mindenkoron életemnek elfogyásával is néki szolgálni, ha az idő úgy hozta volna.
Inkább annak utána nagy méltatlanul és minden igaz ok nélkül, sok javainktól megfosztattatván és határín kívül, minthogy számkivetésben lévén, valamiben az én szolgálatom kívántatott s valamikor erőm felett is magam fejét, életét, személyem szerént kockára vetvén, éjjel-nappal kész voltam, noha az idő alatt ott való jószágomból ugyan kirekesztetve voltam.
Most utóbban ilyen számkivettetett szabású állapotomban, mikor sok hasznos, emlékezetes és az egész keresztyénségnek javára való szolgálatommal hazámat magamhoz kapcsoltam vala, ugyan az őfelsége ágyúival, váraim foglalásával minden törvény nélkül elkergetének az őfelsége hívsége mellől, életem oltalmáért fegyverre fogván, az őfelsége hadai ellen egy szerencsét próbálván igaz ügyemben és nyilvánvaló igazságomban Isten megsegétvén, oly áldást mutata dolgaimban, ki mind magam és minden emberi reménység kívül, mint Mózest régen a pásztorságából, Dávidot a juhok aklából, a bujdosó, számkivettetett Jeftét felvette és a népnek fejedelmévé, királyává tette, azonképpen engemet is először kegyelmesen nemzetimtől, kik hiteknek és régi szabadságoknak megkereséséért mellém támadtak volt, fejedelmévé választván; azután egész Erdélyországa is hasonló állapotra fakadván, melyben annak utána csakhamar a két hatalmas császárok közül az egyik, a török, meg is koronázott, a másik ezen fejedelemségemben confirmálván, az imperiumi fejedelmek közibe vett.
Mely csudálatos velem való nagy jótéteményéért, noha én tehetségemmel teljes életemben éjjeli s nappali háládatossággal tartoznám, de most, ilyen állapatomban, amelybe az ő szent akaratjából jutottam, leborulván előtte, teljes szívből, rövid szóval hálát adok őszentfelségének, hogy engemet, méltatlan férget, minden időknek előtte erre rendelt s választott volt. Légyen azért ő Istenségének szent neve mennyen és földön mindörökké áldott, szent és dicséretes.
A Szent Istennek pedig kegyelmessége után, nagy háládatossággal vészem mind e jókat a magyarországi uraktól, becsületes híveimtől, hogy engemet, mint csak egy hoháti, számkivettetett embert, bujdosó állapotomban meg nem utáltak és nem nézték azt, hogy nem őkegyelmek közül való, sem nem közöttök nőtt, nevekedett ember volnék, nemcsak befogadtak őkegyelmek és nemcsak szállást adtak, hanem urokká, fejedelmekké nagy szeretettel és becsülettel választottak. Melyért én őkegyelmeknek teljes életemben való hálaadó szolgálatjokra köteles lévén, adósnak is tartottam magamat és meg is bizonyítottam volna, hogy hasznos szolgája lettem volna őkegyelmeknek, ha életem határát a Szent Isten kegyelmességéből tovább nyújtotta volna.
A magyarországi becsületes és vitézlő híveimnek választása után, Erdély is és minden rendek vettenek szabad akaratjok szerént, és választottak az ott való fejedelemségre, kinek mindenféle ellenségeitől való megszabadításában és csendes állapotra való juttatásában, magam személyem szerént, itt kinn való híveimmel együtt, mint fáradtam, munkálódtam, őmagok lehetnek bizonyságok.
Szívem örvend rajta és Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom.
Belső, egymás között való felzavarodott dolgok, hogy az idő alatt hirtelen le nem csendesedhettenek, azt itt kinn való foglalatosságnak és hosszú betegségünknek tulajdonítsák, mert arra is mennél hamarább gondunk lett volna. Azért legelsőbben is Erdélyországában minden híveinket és abban minden rendeket, nagy atyafiúi szeretettel és jóakarattal követjük, ha mi fogyatkozás dolgainkban esett volna, vagy ifjúságunktól fogva akárkinél, teljes életünkben vagy úri vagy fejedelmi állapotunkban valamit vétettünk volna, az egy élő Istennek kedvéért minékünk megbocsássa, hogy ő is Istentől bűneinek bocsánatját vehesse.
Azonképpen a magyarországi becsületes híveinket, mind urakat, nemeseket, községet és az egész hajdú vitézséget, kicsintől fogva nagyig kérjük, hogyha mi valamikor az őkegyelmek jóakaratjoknak jó háládatossággal meg nem felelhettünk volna, vagy valakinek marhájában, javaiban e háború idő alatt kárvallása történt volna, azt nem nékünk, hanem az üdőnek tulajdonítsa. Ha kinek pedig vagy szónkból vagy egyéb cselekedetiekből valamit vétettünk volna, kicsintől fogva nagyig, atyafiúi szeretettel kérjük, és követünk minden rendeket az egy élő Isten kedvéért és az ő Szent Fiának érdeméért, minékünk megbocsássák és holtunk után méltatlan dolgokkal minket ne terheljenek.
Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak.
Ha a fejedelemségek, amint szokott lenni, vagy Erdélyben vagy Magyarországban változnak, őmagok között a respublikák, az egyezséget a mostani konföderáció szerént tartsák meg és az idő ha mit hoz, egymás javának engedjenek és egymás nyavalyáját fájlalják és mindenekben oltalommal, segítséggel légyenek egymáshoz, mert tudó dolog az, hogy az visszavonással nagy birodalmok is elromlanak, viszontag az egyezséggel kicsinyek nagyra nevekednek. Magyarországot és a mi nemzetünket, idegen földről kiszállítván, az egyezség erre a szép földre plántálta, naggyá nevelte és sokáig virágoztatta. A visszavonás viszontag megszaggatta, elrontotta és ebbe a jó napba hozta, amelyben most vagyon. Szánkban az ízi, az egynehány esztendőkben micsoda romlást hozott, hogy a magyar egymást rontotta, vágta, minden nemzetségünknek, még a nyilvánvaló ellenségieknek is előtte, szidalmunkra, gyalázatunkra. Ójjon az Isten minden keresztyén lelkiesméretet annak csak gondolatjától is.
Az egyezségnek pedig örökös megtartásában azt az utat látjuk: a fejedelemségek, szinte ha változnak is, mindenik helyen a szabad választás szerént, de a respublikák is soha egymás ellen senki ingerlésiből, izgatásából ne törekedjenek. Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig az Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kezéhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat. Mely dologról, ha valaha hittel való konföderáció közöttök lehet, felette igen javalljuk.
A magyarországi állapotot arra hagyjuk, hogy amint császárral, őfelségével végezésünk vagyon, aszerént minden dolgok exequaltassanak, és a szent békesség, melyet egészlen véghezvittünk, fel ne bomoljon, hanem megerősíttessék.
Az erdélyi állapotot, minthogy szabados diszpozíciónk alatt vagyon; noha tudjuk, hogy azon nemes országnak, eleitől fogva való szabad választása volt, most is abban őkegyelmeknek semmit nem derogálván, tartozásunk szerént mégis az őkegyelmek javáért utánunk oly szukcesszort nevezünk, kit őkegyelmeknek javokra, megmaradásokra esmérünk lenni, kire intjük szeretettel, ne difficultálják, vegyék ebből a mi jó tetszésünket és, noha mind ifjú, mind öreg embereket és a mi vér szerént való atyánkfiait ez állapotra méltán, szolgálatjának tekintetiért kommendálhatnánk, de sok bizonyos okokért, mind ifjúságához képest megért, jó erkölcsű, istenfélő természetiért, józan életiért és Magyarországban régi, tekintetes nemzetes úri nemzetiért, ezzel az országgal is Erdélynek hasznos szövetségéért, hogy innen nagyobb gyámola lehessen mindenkor, javalljuk, hogy a nemes ország miutánunk nem mást, hanem a tekintetes és nemzetes Homonnai Bálintot vegyék, válasszák és esmérjék fejedelmeknek. Ha e tanácsunkat megfogadják, sok jót látunk benne, de legnagyobbat, hogy egész Magyarországot ezzel magokhoz kapcsolván, nem tarthatnak ezután örökös megmaradásokra semmi ártalmat, mint eddig vagy Magyarországból, vagy mint szokott lenni, csak a két Oláhországokból is. És minden azokból következendő jókat, ide ha nem írhatunk is, a nemes országot Isten bölcs ítélettel szerette, magoktól feltalálhatják és előre elláthatják.
Az erdélyi fejedelemséghez hagyjuk, hogy bírassanak: Fogaras, Gyalú, Szamosújvár, Várad, Lippa, Jenő és minden végházak tartományostól.
A koronát is, kit nékünk török császár adott, hagyjuk az ország tárházában úgy, hogy fejedelemségről fejedelemségre maradjon és annak készen tartassék, aki az országnak ura lészen, azzal a köves szablyával együtt, amelyet adott véle.
Szatmárt pedig, minden hozzá tartozó jószágokkal, édes hazánkhoz megmutatandó háládatosságunkért és hogy a posteritas is megemlékezzék jó szolgálatunkról, hogy a nemes országnak ilyen szép erősséggel kedveskedünk, hagyjuk Erdélyországának és abban való nemes respublikáknak örökben.
Intvén őkegyelmeket és szeretettel kérvén, hogy ennek tekintetiért őkegyelmek is, a mi vér szerént való atyánkfiainak, akinek mit hagyunk, rendelünk, azokban tartsák meg őket.
Úgymint: Bocskai Miklós öcsénket, amint immár kezébe adtuk Erdélyben Görgent, Vécset, Sajót, most is néki hagyjuk, és Bodrogkeresztúrt is itt Zemplén vármegyében. Papmező is pedig nála maradjon örökben.
A két új sógorunknak emlékezetül hagyjuk ajándékban a két drága függőket, melyeket a minap utóbban csináltattunk. Egyiknek egyiket, másiknak másikat adják és rendeljék a testamentariusok.
Bánffi Dienesnek hagyjuk Tokaj várát; Tarcalt, egyéb ahhoz tartozó jószágokkal, amelyek most oda bíratnak. Kereki is pedig amint most bírja, maradjon néki. Ezeket pedig úgy hagyjuk, hogyha valamelyik, kit Isten távoztasson, magtalanul deficiálna, Bánffi Dienes vagy Bocskai Miklós között, egyiknek jószága a másiknak per successionem maradjon, és a vér szerént való atyánkfiától ne abalienáltassék.
Zombort és a több Tokajhoz való jószágokat, kik ezután kiváltandók és 54 000 forintokban vagynak zálogban, hagyjuk a két húgunknak, Horváth György uram sógorunk leányinak.
Amely adósságunk vagyon őkegyelménél, Horváth György uramnál is, úgymint 20 000 forintig, azt is őkegyelme gyermekinek, húgainknak adtuk és engedtük.
Mindenféle asszonyállati ékességet hagyjuk ugyanazon megnevezett két húgainknak.
Husztot 40 000 forintban Homonnai Bálint uramnak inscribáljuk, úgy amint reversalist adott róla, a sóaknának harmadrésze jövedelmével.
Kővárat hagyjuk tartományostól a Haller Gábor uram fiának, az öregbik öcsénknek.
A kaplonyi jószágot Egressel együtt hagyjuk Bánffi Lászlónak és a Haller uram fiainak, az öregebbiken kívül, akinek Kővárat hagytuk.
Báthori Gábor uram Ecseddel elégedjék meg, azt most is őkegyelmének hagyjuk újonan, noha ennekelőtte is odaadtuk cum iure regio; amellé Sólyomkőt is. Micske tartományát őkegyelmének hagyjuk, Örvendtől és ahhoz való jószágtól megválva, mert az anélkül is külön jószág volt.
Örvendet pedig, minthogy hazája Pál uramnak cum pertinentiis portionibusque possessionariis cum libera dispositione örökben, Balázsfalvát is Erdélyben, hozzá tartozó jószágival és a somosi jószágot 12 000 forintig Pál uramnak inscribáljuk, hogy disponálhasson felőle.
Ezek között, mint vén tanácsunknak, hogy a mi atyánkfiának mindenben jó igazgatója légyen és édesatyja, Dévát Nyári Pál uramnak hagyjuk, Radnót is, amint immár assecuráltunk felőle, a más parsnak pénze meglévén.
Ezüstmarhánk és egyéb egyetmásunk, ami Kővárban s másutt is vagyon, azt három részre hagyjuk, hogy osszák: egyik része légyen a Haller Gábor uram fiai számára. A másik a két Bánffiakéra. Harmadik Bocskai Miklós öcsénk uram számára.
Amely aranyunkat mindenestől egy summában adtunk volt Bocskai Miklós úr öcsénknek, az is hasonlóképpen három részre osztassék.
A Vásárhelyi oskolának mind építésére, mind egyéb szükségekre 3000 forintot hagyunk.
Bosodi Lászlónak és Oresztény Istvánnak, minthogy gyermekségektől fogva szolgáltanak, hagyjuk Erdélyben Rákóczi Jánosnak mindenütt való jószágait, mely per defectum semmis reánk szállott; osztozzanak ketten egyaránt véle.
Péchi Simonnak, secretáriusunknak Felörét udvarházastól együtt és kackóbeli részünket, melyet kaplonyi házunkhoz bírtunk, örökben hagytuk cum iure regio et universis
decimis, amint mi bírtuk.
Kún Istvánné asszonyomnak Kerekiben, amely 600 forintokkal adósok voltunk, megadattassék.
A historicus, melyeket mind magunk és előttünk való fejedelmek idejében s dolgairól írt, Szamosközy István uramnak deputáltunk a kolozsvári konventről 7000 forintot, melyeknek kinyomtatására nagy gondjuk légyen, lelkekre kötöttük a testamentumosoknak és az Istennek széki eleibe idézzük őket érette, ha abban híven és szorgalmatosan el nem járnak.
A váradi auditóriumnak épületire rendeltünk, ugyan az ott való Váradi harmincadról 200 forintokat.
A debreceni deákoknak számára is a Debreceni harmincadról 200 forintokat rendeltünk.
[Csejthe Balázst, Berei Mihályt és Egri Istvánt kommendáljuk az országnak, nékünk eleitől fogva hív és jámbor szolgáink voltanak. Homonnai Bálint^* uram intse az országot mi nevünkkel, légyen tekintet szolgálatjokra, ne hagyják jószág nélkül őket, mert minket az idő nem bocsátott arra, hogy érdemek szerint hozzájuk való kegyelmességünket megmutassuk.
Czobor Mihály uramnak állapotjához képest való, illendő jószágot adjanak. Nékünk és az országnak hasznoson és híven szolgált. Ha pedig abból megfogyatkoznék, légyen illendő tekintet reá a testamentumosoktól.
Orosztori Istvánnak rendeltünk adatni pénzül háromszáz forintot.
Bosodi Lászlót kommendáljuk jámbor szolgálatjáért, ne hagyassék illendő szolgálat nélkül; és ezekre közönségesen, érdemek szerint való tekintet a testamentumosoktól.
Horváth Péternek és Fráter Istvánnak valamivel adóssá maradtunk, jó lelkiesmérettel való vizsgálással végére menvén, adják meg nékik a testamentumosok.
Pribék Istvánnak a maga jószágát nova donatio-val és jus regium-mal megadtuk, úgy, amint annakelőtte bírta.
Nyári Pál uramnak a kisvárdai várban és jószágban, melyet most Melith Péter bír, a jus regium-ot megadtuk és abban örökössé tettük.]
János deáknak, a váradi káptalannak, a Magyar História kinyomtatására hagytunk 200 forintot.
Császár őfelségét, kit ezelőtt alázatos, tökéletes hűséggel, nagy hasznosan szolgálván, noha őfelsége elvetvén szemei elől, tisztviselői miatt az őfelsége hűsége mellől elkergettenek és magunk oltalmában ennyi gonddal kellett bántanunk őfelségét; az egy Isten kedvéért, valamit őfelsége ellen, vagy birtokában lévő hívei ellen vétettünk volna, kegyelmesen minékünk megbocsássa és szívéről minden nehézséget vessen el.
Hagyjuk őfelségének a török küldötte köves szablyák közül egyiket és a tarka lovat szerszámostól, amint a vezér nékünk adta, öltözve vigyék őfelségéhez.
Mátyás herceget is, őfelségét hasonlóképpen követjük mindenekről, őfelsége nékünk megbocsásson. Hagyjuk őfelsége számára is egyik köves szablyát és egy lovat is öltözetivel.
Török császártól pedig, őfelségétől, hatalmasságától, nagy háládatossággal vesszük minden hozzánk való kegyelmes jóakaratját, hogy a mi állapotinkat nem tekintvén, minden kegyelmességét mutatta előmenetelünkre. Kit, ha Isten életünket hosszabbította volna, minden engedelmes hálaadással megszolgáltunk volna őhatalmasságának. Mostan őhatalmasságának mit hagyni olyat nem tudtunk, hanem szinte őhatalmassága méltóságához illendő ajándék is. De mégis, minthogy keresztyén császárok tárházából költ ritka marha, a gyöngy sárkányt hagyjuk ajándékon őhatalmasságának; a magyar nemzethez és az én hazámhoz, Erdélyhez, mutassa mindenben kegyelmes jóakaratját, oltalmazza, ne hagyja. És ha valaha valami okon, az én atyámfiai közül őfelségét megtalálnák, vagy még idővel a fényes portát, a mi szolgálatunkért, légyen minden kegyelmességgel hozzájok.
Báthori Zsigmond fejedelemről is, mint vér szerént való atyámfiáról, nem tűrjük, hogy emlékezetet ne tennénk: ilyen állapotunkban kívántuk volna azt, hogy őfelségéhez mind hazánk és nemzetünk szívét jobb inclinátióval láthattuk volna. De amit a sok elmúlt változások magokkal hoztak, azt most vissza nem vonhatjuk. Hogy az őfelsége mostani, hazáján kívül való állapotjában elfelejtkezettnek róla lenni ne láttassunk, a Huszti Só Kamarának harmadrészinek jövedelmét őfelsége számára rendeltük, esztendőnként, hogy szolgáltassék, minthogy ide való fordulásában az embereknek elidegenedése miatt módot nem találhattunk; mert amint odafel megírók, harmada lészen a várhoz, Huszthoz, Homonnai Bálint uram számára, harmada az erdélyi fejedelem fiscus számára, harmada pedig járjon őfelsége számára életéig.
Mindenütt való foglyainkról, ilyen állapotban, Isten fogságában tartván életünket, mi most semmit extreme nem végezünk, hanem azon fogságban hagyván őket, hagyjuk az utánunk valóknak ítéletire; mit kellessék vélek cselekedni, a közönséges jónak megtartásáért.
Mind hátas- és szekereslovainkat hagytuk, azon kívül, kit császárnak és hercegnek rendeltünk, a testamentumosok diszpozíciójára: osszák atyánkfiai és jóakaró híveinknek kezébe.
Ami közönségesen marad, hagyjuk fejedelem számára, aki szukcesszorunk lészen.
Intjük a nemes országot, Erdélyt, mint édes hazánkat, sőt megmaradásoknak örökségéért az Istenre kénszerítjük ez egy dologból látván mind jelenvaló s mind következendő állapotjokat, hogy a székely nemzetséget, a mitőlünk néki adatott szabadságban tartsák meg és szukcesszorunknak is erre légyen gondja. Így mind magának, mind az országnak birodalma örökösebb lehet. A székelységet pedig, mint kedves híveinket intjük fejenként: szolgáljanak hazájuknak híven és az országgal szép egyezséggel alkuvón, igyekezzenek az egész magyar nemzetnek megmaradására. Többé magyar vérben fertőzni és a nemesség romlására ne igyekezzenek, hogy minden nemzetségek előtt jó hírek s nevek fennmaradhasson.
Minthogy keresztyén hitünk tartása szerént, az Úristen lelkünket e testünkből az idvezülendők száma közében megkívánván, testünknek eltakarítására is gondunknak kell lenni. Az urakat, tanácsinkat és minden rendbéli híveinket szeretettel kérjük és intjük, előttök viselvén mind édes hazánkhoz és nemzetünkhöz jóakarattal megmutatott szolgálatunkat, és ha mi abban hátramaradott volna is, arról jóakarattal való szándékunkat, hogy Isten, az őkegyelmek választásából immár mire hívott volt közöttök és micsoda állapotra rendelt volt. Mi a mi temetésünknek helyét rendeltük Erdélyben, Gyulafejérvárott, mint szerelmes hazánkban, minthogy az odavaló fejedelmek ott szoktak eleitől fogva temetkezni. Kérjük őkegyelmeket szeretettel, nem nagy pompával, sem nagy költséggel, hanem amint a mi állapotunk és a mostani időnek fogyatkozása szenvedi, temessenek el bennünket tisztességesen.
Intjük ennek felette szeretettel az ittlévő híveinket, a nemes Kassa városát is. Egyikre, hogy metropolisa lévén ennek a helynek, Felső-Magyarországnak, a mostani időt és állapotjakat meggondolván, magok jövendő javukért s megmaradásokért, viseljék jól magokat, az országgal és a nemességgel értsenek egyet mindenekben, ne hirtelenkedjenek semmi dologban, hanem ami még hátravagyon a császár őfelsége részéről való traktátusokban, légyenek mindenekben úgy az ország mellett, hogy mindenek menjenek jó módjával véghez. Másikra, hogy meggondolván az országnak jó szándékkal való szolgálatunkat és hozzájuk megmutatott jóakaratunkat, azt is, hogy Isten kegyességéből választott fejedelmek voltunk, magok jó híréért, nevéért, valamíg testünk e városban lészen, becsületesen jóakarattal való hűségeket hozzánk tartsák meg és a város is mi számunkra lévén, mikor testünket, minden egyet-más ittvaló marháinkkal békességesen kikésértetik, azután jó módjával procedáljanak a bécsi végezés szerént a resignatióval.
[Generális úr, Homonnai Bálint úr öcsénket szeretettel kérjük tiszti szerént, minthogy boltunk őkegyelme kezénél volt, amíg testünket a földbe takarítja, mindeneknek viseltesse gondját. Háborúság, zűrzavar se itt, se másutt az országban ne induljon, javainkban kár ne légyen, de a mi hagyásunk szerént csendesen viseltessenek mindenek, és temetésünknek Erdélyben Gyulafejérvárra testünknek való vitetésében és tisztességes temetésünkre Nyári Pál urammal együtt viseljen gondot, kiért őkegyelmének emlékezete, jó híre, neve örökké megmaradjon.
Széchy György uram, udvari kapitányunk, minden udvari szolgánkkal, és Nagy Gergely, akiknek kapitányok, mind az alattavaló hadnagyokkal, tizedesekkel és közlegényekkel, mindaddig, míg a földbe temettetünk, a mi hűségünkre kötelesek lévén, generális úrtól és a testamentomosoktól hallgassanak és szófogadók lévén mindenben, oda békísérjék testünket és minden javainknak a testamentomtételünk szerént őrizői légyenek.
A doktornak és körülöttünk forgó belső inasinknak, azonképpen az ifjainknak is, légyenek érdemek szerént való segítséggel Pál urammal együtt, kinek-kinek jó intézésből, hárman valamit illendőnek esmérnek, adassanak, és kegyelmességünket mutassák mindeniknek.
Melynek fogyatkozás nélkül való kiszolgáltatására és e testamentumunknak véghezvitelére, a nékünk tartozó köteles hűségünkre kénszerítjük az felül megnevezett testamentumosinkat, Alvinczi Péter uramat, Örvendi Pál uramat és Péchi Simon deákot.]
Scripta in libera civitate Cassoviensi die 17. mensis decembris Anno Domini 1606.

Bocskai István címere kolozsvári szülőházán 1606

Bocskai István testamentumtételének, halálának és temetésének történéseit több egykorú feljegyzés megörökítette. Halálának híréről Illésházy Istvánt 1606. december 30-án így tudósítja Homonnai Bálint és Nyári Pál: „Utólszor szüvünk szerént kívántuk volna, ha az mi kegyelmes urunk fejedelmünk felől kegyelmednek más hírt írhattunk volna, de fölötte kérjük kegyedet, legyen amíg illik, csak magánál titokban. Tegnap péntekre virradólag öt órakor vötte ki az úristen, ő fölségét ez világból. Testamentamot, mindenekről igen szépön tött, mint bölcs fejedelem szukcesszort [örököst, utódot] hagyott utánna és mindeneket jó módjával hagyott. Temetését Erdélyben Gyulafejérváratt rendelte ki, hogy tisztességesen lehessen, nekünk arra gondunk leszen. És minthogy minden rendelése ő fölségének níz csak az közönségős jóra, szép egyes megmaradásra, kérnők kegyelmedet felette szeretettel, legyen ebben minekünk onnat feljűl is mindenképpen promotorunk [előmozdítónk, segítőnk] és amiben kévántatik, nemzetünk javaért segítsen hozzá. Mü innét szüntelen minden állapatokat értésére adunk kegyelmednek, kegyelmed is írjon szüntelen és éltessen jó tanácsival bennünket, az odaföl való állapatokról, és ügyeközzék az embereknek szüvét csendességben tartani, mert mü az egyszer elvégezett dolgok ellen semmiben is cseleködni nem ügyeközünk. Éltesse isten kegyelmedet sokáig jó egészségben.” (Történelmi Tár. 1878. 639.)
Az utolsó napok történetét, Bocskai István betegségét, megmérgezését s az állítólagos gyilkos, Kátai Mihály kancellár halálát a krónikaíró, Szepsi Laczkó Máté így meséli el:
„1606. die – decembr. midőn lassan bizonyosan és nyilván kitudódék, hogy Kátai Mihály megétette méreggel a fejedelmet, a tanácsurak közül a fejedelem némelyeket béhíva, és a dolgot konzíliumra bocsátá, mit kellessék cselekedni? In intimo consilio [a titkos tanácsban] azt találák: hogy mint áruló gyilkost meg kelljen fogni, és várakozásban kell lenni, mire megyen a dolog. E tanács után, egy éjszaka hirtelen mind felhívák az urakat a tanácsházra. Midőn az urak felgyülekeztenek volna, égő szövétnekökkel mindnyájan benn voltanak és nem tudák mi dolog volna. Azonban Kellemesi Mihály, a fejedelemnek egyik intimus eonsiliariusa [belsőtanácsosa] szövétnekkel közikben mene és monda: »Urak, azt kérdem nagyságtoktul, mit érdemleve az az ember, aki az égen való fényes napot, melyet az Isten azért teremtett, hogy az egész földet világosítsa, és a teremtett állatokat melegítő erejével nevekedésökben gyarapítsa és vidámítsa, az égből alá lopná, és világosító erejében megrontván, setétségre változtatná?« Az urak azt felelék: »Mivel mind ez világnak kárt tenne az olyan ember, igen szörnyű nagy büntetést érdemleve.« Monda ismég Kellemesi Mihály: »Hát az olyan ember mit érdemleve, aki jól tött urát, kegyelmes fejedelmét, ki az egész országot a hatalmas ellenségtől Isten kegyelméből megszabadította, az Isten anyaszentegyházát megoltalmazta, az országot és a magyar nemzetet régi szabadságára juttatta mint édes atya, halálos méreggel megéteti és elveszti? Az urak felelének: »Az is hasonló szörnyű büntetést érdemel, mert egész ország ellen vétett.« Mondának az urak: »Kicsoda az az ember?« Felele Kellemesi: »Kátai Mihály az, aki azt cselekedte.« Az urak mondának: »Bizony tehát méltó a büntetésre. Azért fogják mint árulót és vigyék fogságra.« Ezután megfogák Kátait ugyanott és fogságra vivék.
1606. die 29 decembris hora 5. matut. [reggel öt órakor] a felséges fejedelem Bocskai István, ki a magyar nemzetet - -- - megszabadítá, egy néhány hétig való betegeskedése után, meghala Kassán, midőn annak előtte Kátai Mihály egy néhány holnappal mérget adott volna meginnia egy kertben való lakodalomban. Ezen Kátai Mihály rendi szerént nemes ember vala, a mislei jószágot bírja vala. A fejedelem nem tekintvén közrenden való voltát és az ő érdemét, az úri renden való méltóság fölött magasztaló és kancelláriusává tevé. Ez méltósággal nem elégedvén meg, hanem a felső grádust, az erdélyi fejedelemséget kívánja vala, melyet másunnan talán ugyan meg is ígértek vala neki; abból colligálhatni [abból lehet következtetni], hogy mihelyen a mérget megadá innia Kassán a fejedelemnek Kátai Mihály, híre lőn [Bécsbe]n az étetésnek titkon. És noha még él vala a fejedelem, de tudván, hogy bevötte a mérget: az egész imperiumban kibocsáták a hírt minden felé, Bocskai Istvánnak halála előtt egy néhány héttel: »hogy megholt Bocskai István.«

A FELSÉGES BOCSKAI ISTVÁNNAK MEGHALÁSÁRÓL

Nota: Irgalmazz Úr Isten immáron ect.

Bátorság lelkemben felette nagy vagyon,

Noha sok fájdalom tagjaimban vagyon,

Testem sok kínokkal megterhelve vagyon,

Sok keserűséggel szívem rakva vagyon.

Kassa szép városa, legyen Isten hozzád!

Ki tisztességemet nekem oltalmazád,

Hűségedet hozzám mindenkor mutattad,

Én királyi székem meg nem rágalmaztad.

Szívem hasad rajta hogy tőled megválom,

Nagy keserűséggel tanácsid említem,

De ez földiektől nekem meg kell válnom,

Az halállal bizony ím majd meg kell vívom.

Kincses Erdélyország! futamjál előmben,

Légy vigasság nekem ily nagy gyötrelmemben.

Oh nagy Isten! s urak! hol vagytok igyemben,

Könnyebbséget, kérlek, tegyetek testemben.

Az én gyötrelmimet, intlek, lássátok meg,

Jaj a méreg miatt mert szívem hasad meg;

Tagom nyavalyától hogy nem nyughatik meg

Jaj az én életem, hogy már nem halok meg.

Iszonyú kínomat palotám jajgatja,

Én kiáltásomat ágyas házam hallja;

Tagjaim gyötrelmét az ég is csudálja,

Ki volna az ember ki engem nem szánna?

Jövel jövel hozzám hamar én Krisztusom!

Lelkemet ezennel én néked ajánlom,

Bádjadt testem penig a földnek ajánlom,

Halálom óráján mindennek azt mondom:

Szerető fiaim, urak és köznépek!

Kik én halálomon mostan jelen vagytok,

Nagy jó neven veszöm ti szolgálattokat,

Kik nagy zokogással atyátokon sírtok.

Testem fájdalmakkal noha rakva vagyon,

De eszöm és elmém nyilván helyén vagyon,

Királyi koronám előttetek vagyon,

Tündöklő zászlómat tireátok bízom.

Vegyétek fel gondját, kérlek, országomnak,

Helyt adjatok, urak, az én intésemnek;

Úgy adjon jót Isten, urak, magatoknak,

Hogy megőrizzétek ti az országodat.

A hatalmas Isten titeket megáldjon,

Én testemmel együtt Erdélybe bévigyen,

Minden utatokban szerencséssé tegyen,

Minden tanácsokban tiveletek legyen.

No, menj immár lelkem, jövel én Krisztusom!

Mert bádjadt testemet tovább nem tarthatom,

Te szent országodat add meg nekem látnom,

A nagy dicsőségben veled uralkodnom

1607. Meghalván lassan az mérög bevétel után a fejedelem, Kátai Mihály a fogságban igen megbízá magát, azt kérdi vala: »Kicsoda foglya vagyok én? Ki tart engemet in arresto? [fogságban] Akarnám bizony megtudni, és gondot is viselek jövendőben róla.« Azután titkon a császárnak leveleket íra és egyebeknek is, melyekben kéri vala a császárt, hogy küldene mandatumot [itt: utasítást], hogy a fogságból mindjárást elbocsáttatnék. Azután titkon hívá egy fő szolgáját [a név hiányzik!] és committálá [meghagyá], hogy méntől hamarább a leveleket vigye el, és őfelségöktől hamarsággal hozzon kedves választ. A jó ifjú legény követ nem tűrheti, hanem a Malom utcába tekint estve, madarától elbúcsúzni, hogy oly messze útra menne. A szépen szóló madár mint Delila, a nyájasság közben kiveszi belőle: hova menne, mi dologban járna, és mikor indulna; igen fogadá, hogy senkinek meg nem mondja. Reggelre kelve a követ Kassáról elindula és utára eredvén Jászóra mene. Nem tűrheté a csácsogó szarka, hanem a titkot, házát nyomkodó és látogató hőseknek reggel ottan megmondá. Azok hitösek levén udvarhoz, Nyári Pálnak a dolgot titkon megmondák. Nyári Pál ex consilio [a tanácsból] a követ után elkülde estve Kassáról, és megparancsolá, hogy Jászón ott érjék és megfogván visszavigyék az udvar hadabeliek. Azok éjjel Jászóra menének, és megtudakozák a Kátai követének szállását. Reggelre kelve, elkészüle utára a követ, és a búcsúvétel után fölüle és elindula. A fejedelem szolgái mindjárt rajta lőnek, megfogák és mind levelestől Kassára visszavivék, honnan az urak sok titkokat megértének. Azután Kátai Mihályt, a megholt fejedelem udvara népe egy hajnalkor a fogságból kihozá, igen mondja vala: »Mit csináltok vitézek? Úgy cselekedjetek, hogy jó legyen, mert bizony megbánjátok! A római császárra tiltom magamat.« Amazok mondának: »El költél bizony arról!« Midőn a piacra érének vélle, a kő pellengérhez kezdének vélle menni. Eszében vevé, hogy elkölt a tréfáról; reménkedni kezde. Amazok mondának: »Jer elébb csak, majd elbocsátunk.« A pellengér alá vivék, és Gymes Ferenc azt kiáltá kivonván az kardját: »Nosza vitézek! tisztessége vesztett áruló az, ki e hitetlen árulót nem vágja.« Elsőbben Gymes Ferenc vága, azután mindnyájan, ízről ízre a sokaság apróra elaprító a fejedelem megétetéséért. Azután mintegy kilenc óra tájban a felesége összesöpörteté a sok ezer részre aprított testet a pellengér alatt, egy lepedőben fölszedeté és ugyanazon nap Kassáról kivivén, azután Mislén eltemettette.” (Erdélyi történelmi adatok. Szerkeszti és kiadja Mikó Imre. III. kötet. Kolozsvár. 1858. 97–101.)
Fennmaradt Nyári Pál és Széchy György Kassán, 1607. január 3-án kelt, Bocskai István temetésére meghívó levele: „Szívünk szerént kívántuk volna a mindenható Istentől, hogy kegyelmeteknek a mi kegyelmes urunk fejedelmünk felől örvendetesb hírt írhattunk volna; de mit tehetünk róla, mindnyájan az halálnak igája alá levén vettetve, őfelsége is abból Istentől rendeltetett határát által nem hághatta – ez elmúlt pénteken virradólag öt órakor, azaz 29. dec. az árnyékvilágból kivétetett. S mivelhogy őfelsége még életében maga nyelvével is nekünk szemtül-szemben meghagyta, azonképpen testamentumában is megíratta, hogy az őfelsége becsületes testének takaríttatása Erdélyben, kedves hazájában, az régi üdvezült fejedelmeknek szokások szerént szokott helyében, Gyulafejérváratt legyen: tetszett ezért nékünk, hogy amidőn reá készülhetnénk, és őfelsége becsületes testével innen Kassáról az jövendő februariusnak első napján megindulnánk; azért megtekintvén mindazt, hogy őfelsége nekünk választott fejedelmünk volt, s mind pedig az őfelsége hazánk és nemzetünk mellett való sok hasznos szolgálatját, intjük kegyelmeteket szeretettel és kérjük is, hogy amint kegyelmetek őfelségének éltében jó igyekezetiben mindenkor jelen volt: azonképpen mostan utolsó tisztességében meg ne fogyatkozzék, hanem maga személye szerént az őfelsége temetésén jelen legyen; vagy ha mi elmúlathatatlan dolgai és betegségei miatt el nem érkezhetnének, készítse bizonyos embereit, kit ennek az hónak úgymint januariusnak utolsó napjára bocsásson ide Kassára oly állapottal, hogy innen az őfelsége testével príma febr. velünk együtt megindulván, egész Fejérvárig kísérhesse. Az honnan az őfelsége tisztességes temetése után Isten áldomásából ismét kegyelmetekhez megtérhessen.” (Erdélyi történelmi adatok. Szerkeszti és kiadja Mikó Imre. I. kötet. Kolozsvár. 1855. 314–315.)
Bocskai István ellenfele, a Habsburg-hű, humanista történetíró Istvánffy Miklós, aki Bocskait „idejekorán meghalt becstelen embernek” nevezte, a temetésről így emlékezik: „Esztelen párthívei nagyszerű és teljességgel királyi temetést rendeztek neki, koporsójára két koronát is helyeztek. Egyiket a törököktől kapta, a másikról pedig – melyet a brassói polgárok egy titkos helyről vettek elő – azt mondták, hogy azé a despotáé volt, aki Moldvát zsarnok módjára elfoglalva korunkban híressé lett. Holttestét Kassáról elvitték, s utána szállították sok szekéren a polgárháborúban igazságtalanul felhalmozott hatalmas vagyonát; Homonnai Bálint, Nyári Pál, Széchy György és néhány ezer hajdú kísérte.” (Istvánffy Miklós: A magyarok történeté-ből. Bp. 1962. 488. Fordította Juhász László.)
Az elfogultságok nélküli szász Krauss György így méltatja Erdély korán elhalt nagy fejedelmét: „Csodálatos dolog, hogy ez a Bocskai pénteki napon született Kolozsvárt s pénteki napon kellett szentjóbi kastélyából szöknie, hogy életét megmentse; pénteken adta meg magát néki Kassa, ugyancsak pénteken Szatmár és Tokaj. Minden nagyszerű győzelmét pénteki napon aratta, minden csodálatos tettét pénteken vitte véghez, pénteken kiáltották ki Magyarország és Erdély fejedelmévé, pénteken hódolt meg néki Segesvár, és pénteken fejezte be életét is; nehéz megmondani, hogy a pénteki nap szerencsés vagy szerencsétlen volt-e a számára.
A jámbor és istenfélő fejedelem azon igyekezett, hogy minden oldalról békét és nyugalmat biztosítson a megszomorodott Magyarországnak és Erdélynek. A két császárt, a német Rudolfot és a török Mahometet is ki akarta egymással békíteni. Az istenfélő fejedelem ugyanis jól látta, hogy végül is mi következik az ilyen háborúkból. El is rendezett volna mindent, ha Isten hosszabb életet enged neki. Vagy mi nem érdemeltük őt meg, vagy a gonosz világ nem tűrhette a jámbor fejedelmet.” (Erdély öröksége III. kötet. Tűzpróba. Bp. 1941. 95.)

BOCSKAI ISTVÁN SÍRFELIRATA

	BOCSKAI ISTVÁN TESTÁMENTOMI RENDELÉSE
		Bocskai István erdélyi fejedelem Testamentumi rendelése nagy fontosságú politikai irat: évszázadokra érvényesen fogalmazta meg a fejedelem 1606 decemberében, hogy Erdély miképpen szolgálhatja leghasznosabban a magyarság ügyét. A Habsburgok ellenében önállóságával; Magyarországhoz unióval kötődve, ha Budán magyar a király. Bocskai politikai testamentuma, államférfiúi szelleme minden későbbi korokban iránytű volt Erdély politikusai számára: elfogadták alapelvét vagy elutasították - megkerülni, harmadik utat választani tisztességgel és eredménnyel nem lehetett.

Testámentomi rendelése

Jegyzetek

*

*

A FELSÉGES BOCSKAI ISTVÁNNAK MEGHALÁSÁRÓL