FőoldalHivatalosÉletünkMúltunkSzabadidős helyszíneinkKapcsolatFelvételiElektronikus naplóÉtkezési digitnapló
Főoldal  Múltunk  Tanulmányok az iskola múltjával kapcsolatban  Alapítás és újjáalapítás – a megmaradás ...

Alapítás és újjáalapítás – a megmaradás érdekében

(Adalékok a Kapisztrán Rendtartomány iskolavállalásához)

 

Mint jól tudjuk, az iskolák államosítása az egyház térdre kényszerítésének egyik állomása volt. Ez a folyamat a szerzetesrendek felszámolásában teljesedett ki. Az 1950-es egyezmény után megmaradt rendeknek csupán a romokon való építkezés bizonytalan lehetősége adatott meg, amelyben – az iskolavállalás által – a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartománynak is rész jutott. Miként, miért és hogyan – írásomban erre keresem a választ.

 

  1. Ferencesek a magyar közoktatásban

 

A közhiedelemmel ellentétben a ferencesek magyarországi működéséhez mindig is szorosan hozzátartozott az oktatás, a gimnáziumi rendszer kialakítását követően pedig a középiskolai tanítás. Ennek szemléltetésére elég, ha a 15. századtól Esztergomban működő Studium Generaléra, vagy arra a közel harminc gimnáziumra (pl. Csíksomlyó, Esztergom, Szolnok, Gyöngyös, Keszthely) utalok, amelyek a 18-19. században rendi vezetés alatt álltak.[1] A ferencesek oktatótevékenységét az 1850-es középiskolai reformok szüntették meg, a változások ugyanis olyan nagy anyagi terhet róttak a fenntartóra, amit földbirtok hiányában már nem tudott vállalni egyik provincia sem. Ezért a rendtartományok iskoláikat más rendeknek vagy az államnak adták át. Ezekbe a ferencesek által fenntartott oktatási intézményekbe a társadalom valamennyi rétegéből, de leginkább a szegényebb családokból érkeztek a diákok.[2] Egyébként erre a történelmi előzményre hivatkozott Rákosi Mátyás is az 1950-es tárgyalások idején.[3]

A 20. század elejét meghatározó szerzetesi reform nagy hangsúlyt helyezett a nevelésre. A mariánus és a kapisztránus rendtartomány a gimnáziumok feladása után nem sokkal emiatt létesítette a kisszemináriumok mintája szerint szerveződő Collegium Seraphicumokat. A kollégiumokból városi intézményekbe jártak tanulni növendékek, akik elsősorban szegény sorsú és a szerzetesi hivatás iránt érdeklődő gyerekek voltak. A noviciátus után, a már ideiglenes fogadalommal rendelkező növendékek az úgynevezett rendi filozófián folytatták tanulmányaikat (ilyen volt pl. Dunaföldvár majd Jászberény), ahol magánvizsgákat téve szerezték meg az érettségit.

A trianoni békeszerződést követően a Mariána Provincia valamennyi stúdiumháza (Pozsony, Galgóc, Szakolca, Malacka) a magyar határon kívülre került, a teológiai tanulmányok megkezdéséhez pedig már az érettségi is előírás volt. Nyilván ez vezette a mariánus rendtartományt abban, hogy az esztergomi rendházban egy olyan intézményt alapítson, amely a serdülőkortól kezdve egészen az érettségi megkezdéséig tanulási lehetőséget biztosít a rendi utánpótlás számára. A helyválasztást az indokolta, hogy az esztergomi kolostort már 1875-ben kibővítették, itt kaptak ugyanis elhelyezést a bosnyák teológusnövendékek, később pedig a városi reáliskola. 1927-ben Veszprémből a prímási városba költözött át a Collegium Seraphicum, 1928-ban internátus létesült, 1931-ben pedig már mint a Páduai Szent Antal Ferences Gimnáziumban tartották meg az első Veni Sanctét.[4] Ugyanebben az időszakban, pontosabban 1928-31 között a Kapisztrán Provincia is hasonló lépésekre szánta el magát, Oslay Oswald (1879-1961) provinciális Mátraverebély-Szentkúton akart egy komplex iskolaközpontot létrehozni.[5] Leváltása és az anyagi gondok miatt ez a terv azonban nem valósult meg.

Az esztergomi gimnázium 1946-ig fokozatosan bővült, ekkor vette át az új iskolarendszert: a négyosztályos oktatást, valamint fogadta be a városban működő Dolgozók Gimnáziumát. Nevét 1948-ban – állami nyomásra – Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumra változtatta.[6] Az állami hatóságok 1948 első hónapjaiban Esztergomban is megmozdulásokat szerveztek az iskolák államosításának propagálására, majd a június 15-ei tedeum másnapján az esztergomi ferences gimnázium is a többi egyházi iskola sorsára jutott.[7] Ezután szinte esélytelen kísérlet volt, de Balogh páter (1894-1976) támogatásával a rend és a gimnázium elöljárói mégiscsak megpróbáltak valamiféle kivételt kicsikarni a minisztériumtól, a megmaradás érdekében – eredménytelenül.[8] A júliusvégi átadásnál a gimnáziumalapító P. Nagy Arisztidnek (1899-1968) és még néhány rendtársának kellett asszisztálnia az átvevő bizottság munkájához. Ekkor az épületegyüttesből szinte csak a korábbi kolostorrészek maradtak meg, a többi terület, a szigeti sportpálya, az iskolabusz állami tulajdonba került.[9] Az államosítás miatt munka nélkül maradt rendtagok egy részét az Esztergomi Főegyházmegye a környékbeli plébániákhoz beosztva hitoktatóként és különféle lelkipásztori feladatkörben alkalmazta. A törvények azonban ezt a segítségnyújtást is aláásták, mert tiltották a korábban egyházi iskolákban tanító szerzetesek hitoktatóként való foglalkoztatását.[10] Ekkor Esztergom 49 fős szerzetesközössége 26 főre apadt, 13 szerzetest más rendházakba, lelkipásztori munkakörbe helyezett át a rend vezetése.[11] A ferences növendékek az 1948/49-es tanév szeptemberétől különbözeti vizsgákat tettek. A rendház tagjai állat- és növénytermesztéssel, piacolással próbálták létfenntartásukat biztosítani. 1949 júliusában Szávai Nándor államtitkár a rendházból is el akarta zavarni a rendtagokat, hogy ne zavarják az immár állami kollégiumban elhelyezett kommunista fiatalok környezetét, a katonaság pedig újabb lakrészeket vett igénybe szolgálati lakásként.[12] Az esztergomi ferencesek „kiszorításának” folyamata 1950. június 18-a hajnalán ért véget, amikor az Államvédelmi Hatóság a békéscsabai kapucinusokhoz internálta a rendház lakóit. Az esztergomi ferences templom ekkor kb. egy hétig zárva volt, azután P. Pócza Szalvátor (1911-2005) látta el a lelkészséget.[13]

 

  1. Az 1950-es egyezmény politikai előzményei

 

A Magyar Katolikus Püspöki Karban 1945-től kezdődően két jól elkülöníthető irányvonal alakult ki. Azok a püspökök, akiknek egyházmegyéiben többségben voltak a katolikusok, tehát meghatározó volt az egyház társadalmi jelenléte, nyíltan szembeszálltak a kommunizmussal (pl. Mindszenty József, Badalik Bertalan, Pétery József), és annak rövid idejű uralmára számítottak. A Serédi Jusztinián köréből kikerülő, a pesti politikai életet ismerő főpapok, vagy azon vidékek egyházi vezetői, ahol szórványban, kisebbségben volt a katolikus egyház (pl. Hamvas Endre, Bánáss László, Czapik Gyula, Beresztóczy Miklós, Sík Sándor) viszont úgy mérték fel: a diktatúra hosszú időn át uralja az ország életét. Ezért elsősorban az alapvető lehetőségek, a szentségi élet, a hitoktatás védelmére rendezkedtek be, és azon túl minden engedményt előrelépésnek gondoltak. Ehhez az utóbbi körhöz tartozott Balogh páter is, akinek a ferencesek szempontjából később meghatározó szerepe lett. Gondolkodásmódját bizonyára befolyásolta, hogy ha rövid időre is, de látta a Szovjetunió egyházi életét, a békeszerződés aláírása után pedig egy vonaton jött haza Rákosi Mátyással és a korábban Moszkvába menekült kommunista vezetők családtagjaival.[14] Tehát tanúja volt az új politikai vezetés hazatelepülésének.

A ferences rend római vezetése a kommunista diktatúra előretörését tapasztalva már 1948-ban egyesíteni akarta a két magyarországi rendtartományt, de ez a szándék a Mariána Provincia ellenállása miatt már az első pillanatokban megbukott.[15] A háború és az azt követő évek nehézkes viszonyai miatt a római Generalicia P. Schrotty Pál (1886-1960), egykori definitor generálist már korábban speciális jogkörökkel ruházta fel. Pál atya a ’40-es évek elejétől tagja volt a katolikus zsidók mentésén dolgozó Szent Kereszt Egyesületnek. Bizonyára itt születtek azok a kapcsolatai, amelyek később csatornát jelentettek az államhatalom felé. Tagja volt a szerzetes-elöljárók tanácsának, és állami kérésre diplomáciai lépéseket is tett a Szentszék és a magyar állam közötti viszonyok rendezésében.[16] Politikai tájékozódását nagyban meghatározták az 1919-es tapasztalatok és Balogh páter. Emellett pedig igen széles látókörű ember volt: a szerzetesrendek feloszlatására számítva már 1948-ban kérte az illetékes püspököket: valamennyi ferences templomot emeljék plébániai rangra. Arra számított ugyanis, hogy egy esetleges szétszóratás idején, mint egyházmegyés papok megmaradhatnánk templomainkban, miként erre az 1919-es kommünkor is remény volt. A magyar egyházvezetés ekkor – feltehetőleg javadalmi érdekből – nem állt e kezdeményezése mellé.[17]

Az, hogy az 1950-es megállapodásra nem mint megalkuvásra, hanem mint megalázó, de utolsó lehetőségre tekintettek a korabeli pl. szerzetes elöljárók, megnyilatkozásaik mutatják. Burka Kelemen (1895-1968) mariánus tartományfőnök a következő sorokkal akarta rábírni egyik rendtársát a gimnáziumok vállalására: „A sors egészen különös játéka vagy inkább a Gondviselés akarata / ? / szerint két iskola is van kilátásban számunkra... még ha áldozattal is, de más rendi érdekek védelmeké[p]pen vállalkoznunk kell. Igaz, nehéz lesz, de ha élünk általa, akkor nem hezitálhatunk… Mindez persze feltételezi a megegyezést.”[18] Álláspontomat alátámasztja az is, hogy 1951-ben mind a Grősz-per, mind pedig az Állami Egyházügyi Hivatal felállítása azért történt, mert az 1950-es egyezmény nem érte el azokat az eredményeket, amelyeket a pártvezetés remélt. Végül 1956-ban Mindszenty József prímás is elfogadta Grősz József érsek érvelését, miszerint az 1950-es megállapodást ne említse beszédében, vagyis ne érvénytelenítse. A lengyelországi helyzethez képest Magyarországon annyiban volt kedvezőtlenebb helyzet az egyezmény aláírásakor, hogy ott a fokozódó társadalmi feszültség, a lengyel nemzeti és katolikus identitás egysége, valamint a katolikus egyházról, a II. világháború idején kialakult kép miatt az egyház sokkal nagyobb mozgásteret tudott kiharcolni magának. Nálunk ennek biztosítására a diktatúra nem volt rászorulva.

 

  1. Ferencesek a tanításban

 

Az 1950 nyarán zajló tárgyalások során, amikor világossá vált, hogy néhány tanítórend működését engedélyezi csak az állam, a püspöki kar a bencések, piaristák és a ciszterciek megmaradását javasolta. A ferencesek említése először egy dátum nélküli, feltehetőleg augusztus 10-e utáni püspökkari javaslattételen található. A Kar előterjesztése megjegyzi, hogy az esztergomi ferences gimnázium visszaadása állami javaslat volt, és a szentendrei gimnáziumot is a rend által fenntartandó iskolának számítja.[19] Augusztus 19-én, a tárgyalások hetedik fordulójában Rákosi Mátyás a ciszterciek és az angolkisasszonyok ellen protestált. Azzal a javaslattal állt elő, hogy a ciszterciek helyett a ferencesek maradjanak, mert ha őket a régi arisztokrácia nem szerette, akkor az jó indok arra, hogy a kommunisták támogassák.[20] Augusztus 18-áról ismerünk egy aláírás nélküli feljegyzést, amely arról értesíti a provincia vezetését, hogy „ha el kell állnom attól a kérésemtől, hogy a ferencesek iskolát kapjanak, akkor személyes kérésként vétessék a következő javaslatom…”, a pesti és a budai ferences kolostor alakuljon át öregotthonná úgy, hogy a templomokat a ferencesek látják el.[21] Mivel a sorok írója nem azt mondja, hogy iskolát kapjunk, hanem kapjanak, ezért feltételezésem szerint ezt nem a tárgyalóbizottságban résztvevő Schrotty Pál írta Luptovics Kolos (1894-1962) provinciálisnak, hanem a háttérben tevékenykedő Balogh páter. Balogh visszaemlékezéseiben a rendhez való viszonyát így jellemezte: „A ferencesekkel kapcsolatom igen bensőséges…Bánáss és Schrotty álltak mellettem egyedül, akkor, amikor mindenki számára mint kommunistagyanús szerepeltem. A ferenceseknél ismertem meg Schrottyt. Ennek a barátságuknak köszönhetik a ferencesek fennmaradásukat. Nem ezt akartam meghálálni, de így sikerült.”[22]

Az egykori miniszterelnökségi államtitkárt P. Váradi Béla (1910-1999) tartományfőnök 1961. január 12-én felvette a konfráterek közé, és akkor is úgy emlékezett meg róla, mint akinek pártfogása tette lehetővé a rend megmaradását. Rákosi Mátyás egyébként a tárgyalások jegyzőkönyve szerint máshol kifejezetten hivatkozott Balogh páter tanácsára.[23] Később pedig éppen közvetítő feladatai miatt száműzte őt a pártvezér, mert Csontos Oszkár (1916-1975 és Tamás Alajos 1915-1967) rendtársunk által Grősz értesítette közelgő letartóztatásáról. Ez a háttérben tevékenykedő „figyelmet felhívó” szinte bizonyosan Balogh páter volt. Feltételezésünket alátámasztja az is, hogy éppen az a két iskola menekült meg és jutott a ferenceseknek 1950-ben, amelynek vezetői 1948-ban – személyes ismeretségek révén – az ő segítségével protestáltak a megmaradás érdekében.

Miután Balogh páter szerepét próbáltuk vizsgálni, érdemes azt is tisztázni, miként vállalta el a Kapisztrán Rendtartomány a két gimnázium működtetését. Korábban már idéztünk Burka Kelemen mariánus provinciális leveléből, aki a rendi keret megmaradása érdekében javasolta mindkét lehetőség elfogadását a Mariána Tartomány vezetésének. A levél augusztus 23-án kelt. Ugyanezen a napon volt a kultuszminisztériumban egy megbeszélés, amelyen – a feljegyzés szerint – bár Palós Bernardin ciszter szerzetes jelen volt, a rend mégis kikerült a megmaradásra ítéltek közül. Ekkor az állami szándék szerint az esztergomi intézményt és a szentendrei gimnáziumot egy mellette létesítendő rendházzal együtt a ferenceseknek ítélték. Burka Kelemen 1950. augusztus 26-án kelt levele azonban arról értesítette a püspöki kart, hogy a Mariána Provincia definitóriuma személyi és anyagi okok miatt nem fogadja el a felkínált lehetőséget.[24] A háttérben – Váradi Béla atya feljegyzése szerint – a definitóriumban az az álláspont győzött: nem érdemes a kommunistákkal tárgyalni, mert amit megadnak ma, három hónap múlva elveszik.[25] Ezen a ponton szólt közbe a rendi politika. „2. P. Nagy S[ándor] Arisztid mariánus tanárnak sikerült rábeszélni[e] Luptovics Kolos kapisztránus tartományfőnököt, aki történelmi abszurditásnak tartotta a két gimnázium vállalását a kapisztránusok által, mikor egyetlen középiskolai tanára sem volt tartományuknak, [hogy éljenek a lehetőséggel]. P. Arisztid rábeszélésére hajlandónak nyilatkozott, ha közösen vállaljuk az iskolákat; ill[etve], ha a mariánus tanárok segítségül jönnek [megteszi]. Miután ezt P. Arisztid biztosította, az iskolákat a Rend vállalta. 3. A mariánus tanárok kizárólag a sok áldozattal létrehozott és gyönyörű történelmi missziót szolgáló esztergomi intézetük megmentése és további fejlesztési lehetőségének megmaradása miatt csatlakozott a közös vállalkozáshoz”[26] – itt sajnos megszakad a P. Arisztid hagyatékában talált feljegyzés, de mégis rámutat a színfalak mögött zajló eseményekre. Ha figyelembe vesszük, hogy a püspöki konferencia szándéknyilatkozata az egyezmény aláírására augusztus 29-én született, az aláírás pedig 30-án történt meg láthatjuk, a renden belül is milyen pillanatnyi erőviszonyokon dőlt el a kérdés.

Burka Kelemen mariánus tartományfőnök nagyon tapintatosan állt a Kapisztrán Tartomány mellé. Felszólítással fordult a fennhatósága alá tartozó, tanári diplomával rendelkező rendtársaihoz, hogy lelkiismeretük szerint döntsék el, akarnak-e a kialakult keretek között tanárként működni. A tények közlése után első levéltervezetében így érvel: „Talán nem kell mondanunk, hogy ezzel önmagát és közösségét is bizonyos előnyökhöz segíti, ami a jelen körülmények között figyelemre méltó.”[27] A levél nyomán nyolcan kapcsolódtak be a nevelőmunkába.

Miközben a többi iskolában már megkezdődött a tanítás, a 8 katolikus iskolának két év szünet után kellett kiállítania a meghatározott létszámnak megfelelő osztályokat és a tanári kart.[28] Esztergom az egykori diákok, rendi növendékek mellett a régi kisszemináriumok tanulóira épített.[29] Ahogy az akkori diákok mesélték, az első szemrevételezéskor pulóvercsere után szaladtak egyik osztályból a másikba, hogy mutassák, van elegendő diák. A ferences kollégiumot szeptember 14-én vette át a rend, a tulajdonviszonyok rendezése, az egykori területek egy részének újbóli államosítása azonban még évekig borzolta a kedélyeket. „A kollégium váltig remélte, hogy nem lesz bátorságunk a kevés jelentkező miatt visszavenni az intézetet. Ezért az utolsó napon, este 10 órakor ment ki az utolsó diákok által húzott kis kocsi, és csatakiáltások között költözött új helyére. A pártitkár azt mondta P. Arisztidnak: Igazgató úr, ha valahol a városban megtalál valamit, ami a rendé volt, garantálom, hogy visszakapják. Erre Arisztid atya angyali nyugalommal felállt, körbemutatott a titkár irodájában: „Titkár úr, ami ebben a szobában van, az mind a kolostorból származik… A kolostor ebédlőjében ömlesztve, derékmagasságig találtuk a megmaradt könyveket, iratokat, a szobákból összeszedett berendezési tárgyakat”[30] – emlékezik vissza P. Tornyos Kálmán (1919-2001) egykori gondnok. Az újraindulást belső, rendi feszültségek is megterhelték, s csak Burka Kelemen józanságának köszönhető, hogy nem döntötték össze.

Szentendrén azoknak a családoknak a gyermekei nyertek befogadást, akiket társadalmi, politikai gyökereik miatt más intézményekbe nem vettek fel. Később hálájuk jeleként emléktáblát állíttattak az iskola első ferences igazgatójának, P. Nagy Konstantinnak 1910-1981. Ő így emlékezett ezekre a napokra: „Az idő tájt az volt a kérdés, hogy létezünk, vagy nem létezünk…” Szeptember 8-án „…küldtek ki engem, hogy vegyem át a rend nevében az iskolát… Két napig tartott az átvétel, ez alatt két kijelölt igazgató adta vissza a megbízatást. Ezért jobb híján kineveztek engem. 120 fővel indultunk mindössze, mivel a már beiratkozott diákokat a volt igazgató átvitte hol ebbe, hol abba az intézménybe.”[31] A diákok szülei többnyire olyan tisztségviselők, katonák, földbirtokosok és értelmiségiek voltak, akik ekkor már segédmunkásként tudtak csak megélni. 1956 júniusában a gimnáziumot az állam át akarta telepíteni Hódmezővásárhelyre, vagyis léte még akkor is bizonytalan volt.[32] 1957 januárjának első napjaiban, amikor a magyar egyház vezetői még a változásokban reménykedtek, a Kapisztrán Provincia az esztergomi gimnáziumot vissza akarta adni a testvértartománynak, Szentendrén pedig további nevelőmunkára vállalkozott volna.[33]

Amikor a katolikus iskolarendszer 60 évvel ezelőtti szétzúzására és annak áldozataira emlékezünk, úgy gondolom, tisztelettel adózhatunk azok előtt is, akik két évvel később mertek a romok között is építkezni. Ezek az emberek úgy tettek, miként monasztikus rendek a jozefinizmus idején: belekapaszkodtak az iskolákba, mint olyan szalmaszálba, amely az életben maradás utolsó lehetősége volt számukra.

 

P. Kálmán Peregrin OFM

 

Források:

 

Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár (MFKL):

 

Burka, 470/1950         Burka Kelemen mariánus tartományfőnök levele Szalóczy Pelbártnak, 1950. augusztus 23, A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány iratkötege (rendezetlen).

Burka 479/1950          Burka Kelemen mariánus tartományfőnök levele az iskolavállalás el nem fogadásáról, 1950. augusztus 26, Az 1950-es események iratkötege.

Burka, 502/1950         Burka Kelemen mariánus tartományfőnök levéltervezete az iskolai munka vállalásáról, 1950. augusztus-szeptember, A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány iratkötege (rendezetlen).

Feljegyzés, 1950.        Feljegyzés, 1950. augusztus 18, 1950-es események iratkötege.

HD – Esztergom          Historia Domus Esztergom, II. kötet.

Nagy, Feljegyzés         P. Nagy Arisztid, Megállapodás a magyarországi mariánus és kapisztránusok között [sic!], Nagy Arisztid hagyaték (rendezetlen).

Oslay, 1957                 Oslay Oswald definitor levele Luptovics Kolos tartományfőnöknek az egyház szabadságának helyreállításáról, Budapest, 1957. január 8., Az 1950-es események iratkötege.

Balogh, 1960               Balogh István államtitkár visszaemlékezései, kézirat, a szerző tulajdonában.

 

Felhasznált irodalom:

 

Adriányi, 2007            Adriányi Gábor: Egy élet nyomában, önéletrajz, Kairosz, Budapest, 2007.

Balogh, 2008               Balogh Margit (szerk.): Felekezetek, egyházpolitika, identitás Magyarországon és Szlovákiában 1956 után, Kossuth, 2008.

Berhidai, 2006,           Berhidai Piusz OFM: A Temesvári Pelbártról elnevezett iskola vázlatos története, In: Berhidai Piusz OFM (szerk.): Emlékkönyv Temesvári Pelbárt halálának 500. évfordulója alkalmából 1504-2004, Esztergom, 2006, 191-194.

Gergely, 1990             Gergely Jenő: Az 1950-es egyezmény és a szerzetesrendek felszámolása Magyarországon (dokumentumok), Vigilia Kiadó, Budapest, 1990.

Kálmán, 2000             Kálmán Peregrin OFM: Szentendre, mint a megmaradás lehetősége, In: P. Fekete László András OFM (szerk.): A Szentendrei Ferences Gimnázium jubileumi évkönyve 1950-2000, 120-123.

Mészáros, 2000           Dr. Mészáros István: Villanások a ferences pedagógia hazai múltjából, In: P. Fekete László András OFM (szerk.): A Szentendrei Ferences Gimnázium jubileumi évkönyve 1950-2000, 12-19.

Nagy 2000                  P. Dr. Nagy Gergely Konstantin OFM (1910-1981), In: P. Fekete László András OFM (szerk.): A Szentendrei Ferences Gimnázium jubileumi évkönyve 1950-2000, 167-169.

Tornyos, 2000             Tornyos Kálmán OFM: Feloszlatás, internálás és újrakezdés Esztergomban, In: Te meztelen Krisztus, hol hagytad az ingedet – Ferencesek a feloszlatás idején, Fontes Historici OFM in Hungaria, F.H. OFM Series D, Numerus 4, 2000. Budapest, Vigilia, 311-316.

Vándor, 1980              Dr. Vándor P. Gotfrid OFM: A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kispapnevelésének története /1900-1968/, Kézirat, Budapest 1980.

Váradi, 2000               Váradi Béla OFM: Följegyzések a provinciatörténet 1950 és 1989 közötti időszakához, In: Te meztelen Krisztus, hol hagytad az ingedet – Ferencesek a feloszlatás idején, Fontes Historici OFM in Hungaria, F.H. OFM Series D, Numerus 4, 2000. Budapest, Vigilia, 320-329.



[1] vö. Vándor, 1980, 5-47. Mészáros, 2000, 12-18. Berhidai, 2006, 191.

[2] Mészáros, 2000, 14-16.

[3] Gergely, 1990, 238.

[4] Berhidai, 2006, 191.

[5] MFKL. 1950-es események, Oslay, 1957. 1956 decemberében és 1957 januárjának elején a magyar egyházi vezetés az ÁEH egykori munkatársainak jelzése alapján azt gondolta, hogy a kormány új alapokra helyezi az állam és az egyház kapcsolatát. A püspöki kar a tárgyalások megkezdésére készülve kikérte a szerzetes-elöljárók véleményét is. P. Luptovics Kolos ferences tartományfőnök ekkor javaslatokat kért tanácsosaitól. Oslay Oswald exprovinciális ekkor készítette el előterjesztését, amelyben ez az utalás szerepel. Budapest, 1957. január 8.

[6] Berhidai, 2006, 191.

[7] HD – Esztergom, 344.

[8] Kálmán, 2000, 11. jegyzet

[9] HD – Esztergom, 344.

[10] uo. 344-345.

[11] uo. 344-345.

[12] uo. 345.

[13] vö. Tornyos, 2000, 311-316. Itt szeretném felhívni a kutatók figyelmét a 20. századi szerzetesség-történet egyik eddig még nem kutatott területére, az 1948-50 közötti időszakra, amikor is a szerzetesrendek, különösen is a női és a lelkipásztori munkával nem rendelkező szerzetesházak vagyonuktól és fizetésüktől megfosztva tartották fenn közösségeiket. Érdemes lenne kimutatni, mi mindent vállaltak ekkor rendjükért, egymásért ezek az emberek!

[14] Balogh, 1960, 48.

[15] Schrotty, 1948.

[16] vö. Kálmán, 2007. 5. jegyzet.

[17] 1948-ban a szerzetesrendek feloszlatására számítva több debreceni rendtársunk beiratkozott a Debreceni Tudományegyetemre, ahonnan 1950-ben szerzetesi mivoltuk miatt kizárták őket (pl. Sebestyén Szaniszló, Toman Peregrin, Sall Elek).

[18] Burka, 502 / 1950.

[19] Gergely, 1990, 219.

[20] uo. 238.

[21] MFKL, 1950. augusztus 18.

[22] Balogh, 1960, 45.

[23] Gergely, 1990, 238.

[24] Burka, 479/1950.

[25] Váradi, 2000, 321.

[26] Nagy, Feljegyzése.

[27] Burka, 502/1950.

[28] Ekkor a ferenceseken kívül ciszterci, piarista és szalézi szerzetesek és szatmári irgalmas nővérek lettek a két új tanári kar tagjai.

[29] Adriányi, 2007, 57.

[30] Tornyos, 2000, 315-316.

[31] Nagy 2000, 167.

[32] Váradi, 2000, 323.

[33] Oslay, 1957.

OK
Hírek
300 éves évforduló - cikk
FRANKA VETÉLKEDŐ
A FRANKA KÁPOLNÁI ÉS EGY TABLÓJA
300 éves évforduló
Frankában végzett papok, szerzetesek figyelmébe
Gimnáziumunkról a Kossuth Rádióban
Szent Antal Esték
0

Ismerd meg az iskolát!

0

Facebook

0

Érettségi találkozó

Felvételi tájékoztató

0
All rights reserved © 2013.