FőoldalHivatalosÉletünkMúltunkSzabadidős helyszíneinkKapcsolatFelvételiElektronikus naplóÉtkezési digitnapló
Főoldal  Életünk  Milán atya szombat esti elmélkedései  2017.11.11.

2017.11.11.

Szombat esti elmélkedés Lk 12, 35-40 (2017. november 11.)

 

Régebben arra vártam, hogy valaki megadja a magyarázatát egy szentírási szakasznak: ezt így és így kell érteni, ezt és ezt jelenti. Évtizedek múltával egyre inkább úgy érzem, hogy a Szentírás rólunk szól, a mi életünk van leírva benne, és éppen ezért nem azt keresem pusztán, hogy minek mi a jelentése, mintha le kellene fordítani valamit, hanem hogy milyen kérdések elé állít a szöveg.

Így ez a most hallott részlet sem a virrasztásról, ébrenlétről szól a számomra, hanem azt a kérdést szegezi nekünk, hogy a helyünkön vagyunk-e? Az evangéliumbeli szolgánál, kapuőrnél nem arról van szó elsősorban, hogy ébren van-e, hiszen bizonyára ő is aludt, hanem hogy a helyén van-e?

Ha az életünk alapvető viszonyaiban, struktúráiban a helyünkön vagyunk, az csodálatos dolog. Például ha egy családban apa és anya a helyén van, egymásra néznek, de a gyermekeik felé fordulnak, akkor abban a családban boldogan lehet élni, és kiegyensúlyozottan lehet fejlődni. De ha az apa nincs a helyén, ha a serdülőkorú fiú az anyja fejére nő, a serdülőkorú lány belemenekül egy korai párkapcsolatba, akkor nem lesz normális fejlődés, és nem lesz harmonikus családi élet.

Ha Isten az én teremtő Atyám, Mesterem, én a gyermeke vagyok, akkor a többi ember a testvérem. Kimondhatom azt a szót, hogy „Mi Atyánk”, és mindenki a helyén van. De ha az én világomban nincs Isten, akkor esetleg én leszek az isten. A többi ember nem a testvérem, hanem mélyen alattam áll. Vagy ők lesznek számomra istenek, az ő elvárásaiktól, like-jaiktól függök, és így a porban csúszom, mint egy féreg.

Csak a párhuzam és az illusztráció kedvéért játsszunk a számokkal! Képzeljünk el egy ezerforintost. Sokan talán úgy érezzük magunkat a világban, hogy én egy nagy nulla vagyok. Nem is nagy nulla, annak is kicsi. Semmi hatásom a világ folyására, néha úgy is érezhetem, hogy a saját életem menetére sincs. Mégis, ha ezt a nullát odaírjuk az ezres végére, máris 10.000 Ft lesz belőle. Máskor azt hangsúlyozzuk, hogy belőlem csak 1 van. Más vagyok, mint a többiek. Egy forinttal, de még egy euróval sem megyünk sokra. De ha ezt az ezres mögé, vagy még inkább elé írjuk, rögtön 11.000 lesz belőle. Akármilyen jelentős személyiségnek is képzeljük magunkat, hatásunkat, értékünket mindig is az erősíti fel, hogy valahol a helyünkön vagyunk. Akármilyen nagy jelentőségű is a te személyiséged, ha nem áll mögötte pár kis nulla, akkor nem mész sokra.

Ugyanezt a tanulságot erősíti meg, ha arra gondolunk, hogy mi van akkor, amikor valaki nincs a helyén? Akkor nem megy semmire. Lehet valaki nagyszerű focista, autóversenyző, ha nincs ott körülötte a csapat, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, nem tud eredményt elérni. Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy talpraesett nő! Ha birkózó nem talál megfelelő ellenfélre, ha a művész nem talál értő közönséget, akkor parlagon marad a tehetsége.

A helyünkről tesz említést Vörösmarty a Szózatban: A nagyvilágon e kívül, nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell. „ Érdekes, hogy nem attól vagyok a helyemen, hogy áld a sors keze. Lehetek akkor is a helyemen, amikor úgy érzem, hogy ver a sors keze.

Te milyen helyet képzelsz el magadnak az életben? Olyan helyet, ahol megbecsülnek, ahol jól keresel, de nem kell megszakadni? Lehet, hogy öledbe hull egy ilyen lehetőség. Mégis, ha legalább utóbb nem szolgálod meg azt a helyet, akkor elveszítheted, mert mások is ilyen helyre pályáznak. Esetleg épp a tiédre. Ha nem szolgálod meg, akkor a szégyenedre válik, és amiről álmodtál, rémálommá válik. Éppen ezért sokkal fontosabb, hogy megbecsüljük azt a helyet, ami nekünk jutott. Töhötöm atya azt tanította, hogy az a lehetőségünk az életben, hogy azt a kis helyet, ami a miénk, átmelegítsük. Vagy ahogy Balázs atya írta: az a hely, amit rám bíztak, ragyogni fog.

Az alázat nem megalázkodást, önmegvetést jelent. Hanem azt, hogy helyre teszem magamat.

Ennek az elmélkedésnek a végén szeretnék egy pillantást vetni Jézus Krisztusra. Az evangéliumot össze is lehetne foglalni úgy, hogy az emberek kijelöltek számára egy helyet, amire mi a legkevésbé sem vágyakoznánk. A római helytartó, amikor meghozta az ítéletet, ezt mondta az előtte álló embernek: „Ibis ad crucem. A keresztre mész.” Jézus Krisztus sem pályázott erre a helyre. Szembenézett ennek veszélyével, elfogadta ezt a helyet. És aztán úgy töltötte be, hogy az emberiség 2000 éve nem képes ezt elfelejteni. Sortársai közül az egyik nem ismerte fel, hogy ki mellé került. De aki felismerte, az megkapta a belépőt egy igazán jó helyre: „Még ma velem leszel a paradicsomban.”

Neked van egy helyed. Isten teremtő tervében, a családodban, emberek szívében (sőt lehet, hogy te vagy valakinek a „szíve csücske”), ebben az iskolában, stb. Elfogadtad-e a helyedet? Megbecsülöd-e? Ragyog-e az a hely, ami a tiéd? Átmelegíted-e annak a helynek a környezetét? Nem volna-e ott a helyed a gyóntatószékben?

 

OK
Hírek
Kötelező olvasmányok
Robotika Tábor
Álláshirdetés
EDUCATIO FRANCISCANA – FERENCES NEVELÉS
Orgonakoncert - Dante-kiállítás zárása
Ingyenes Családi nap a Keresztény Múzeumban
Férfivá nevelés
0

Ismerd meg az iskolát!

0

Facebook

0

Érettségi találkozó

Felvételi tájékoztató

0
All rights reserved © 2013.