FőoldalHivatalosÉletünkMúltunkSzabadidős helyszíneinkKapcsolatFelvételiElektronikus naplóÉtkezési digitnapló
Főoldal  Életünk  Milán atya szombat esti elmélkedései  2016.02.06.

2016.02.06.

A héten volt Jézus templomi bemutatásának ünnepe, Gyertyaszentelő Boldogasszony, az Egyházban a megszentelt élet napja.

A mai este azt a kérdést szeretném neked föltenni, hogy mit jelent az, hogy szerzetesi iskolába jársz, illetve gondolkoztál-e komolyan arról, hogy pap legyél? Persze nem mindegy, hogy pap vagy szerzetes, és a megszentelt élet napja a szerzetességről szól elsősorban, de ez a különbségtétel most nem elsődleges. Tehát gondolkoztál-e komolyan arról, hogy pap legyél?

Nem azt mondom, hogy feltétlenül papnak kell lenned. De nem árt tudni, hogy amit választok, miért választom, és amit nem választok, miért nem választom. Ne csak belesodródjunk egy életállapotba, hanem válasszunk tudatosan.

Ha valaki nem gondolkozott még el komolyan arról, hogy esetleg pap legyen, valószínűleg azért nem tette, mert valami miatt gondolkodás nélkül kizárta ezt a lehetőséget. De miért???

Több tipikus válasz van, nem mindegyikre térek ki részletesen:

Az egyik gyakori válasz: „nem bírnám a cölibátust”.

Nehéz-e a cölibátus, vagy miben is áll a lemondás? Nehéz, de nem túl nehéz. Sokkal fontosabb annak tudatosítása, hogy a házasság is ugyanannyi lemondással jár. Amiről le kell mondani, az nem csak a szexualitás által szerezhető élvezet. A pap, szerzetes lemond a társról is, az ezzel járó meghittségről, a közös fejlődésről, stb. És lemond arról is, hogy saját gyerekei legyenek. Nekem, életkoromnál fogva mostanában ez sokszor eszembe jut. Ha családot alapítottam volna, lehettek volna gyerekeim. Az egyik osztálytársamnak például van négy, mindegyiket én kereszteltem. Ha nekem lennének, az idősebbek talán már érettségiztek volna, egy-kettő ide járhatna a Frankába, a legkisebb még általános iskolás lenne. Növekednének, udvarolnának, kamaszodnának, örülnének az életnek. De nincsenek. Senki sem szereti, ha azt mondják neki: „én mekkora áldozatot hoztam érted”. Nem is az én áldozatom, lemondásom a lényeg, mert a házasság is lemondással jár. Azoknak a képzeletbeli gyerekeimnek a „lemondásáról” van szó, akik élhetnénk, de nincsenek. Vajon te gazdagodsz-e a szerzetes tanáraiddal való kapcsolatodból, letöltesz-e magadnak annyi életerőt, lelki, szellemi tartalmat, ami legalább annyi, mint amennyivel egy gyereket nevelő szülő gazdagítja a családját? Mivel szerzetesi iskolába jársz, el kell gondolkozni ezen, hiszen a Pitagorasz-tétel elmagyarázásához nem szükséges a szerzetesi fogadalom, vagy a hálóban való rendrakás felügyeletéhez sem kell a papszentelés.

Térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy mennyire nehéz a cölibátus, vagy miért nem túl nehéz? Van, aki úgy tartja karban a testsúlyát, hogy nem vacsorázik. És ha valaki így él,  nehéz elhárítania, hogy ha kínálgatják. Biztos nehéz hozzászokni, de ki lehet bírni. Legalább ugyanilyen nehéz, hogy ha szoktam vacsorázni, akkor azzal találom szembe magam, hogy holnap lesz vacsora, de ma nincs. Aki vegetariánus lesz, vagy paleolit diétát folytat, annak is nehéz megszoknia, de mégsem vesztesnek érzi magát, hanem rájön, hogy a lemondás nem is nehéz, ugyanakkor örül annak, amit nyert a lemondás révén.

Gondolkoztál-e komolyan arról, hogy pap legyél?

Nem, válaszolják sokan, hiszen ez kizárt, én egy átlagos ember vagyok, bűnökkel terhelt, nem vagyok én olyan jó! Ha látod szerzetes tanáraidat, prefektusaidat, akkor rájössz, ezek hús-vér emberek. Nem egy iskolába jártunk és nem egy időben, de olyanok voltunk gimnazista korunkban, mint te és az osztálytársaid. Van közöttünk is, aki alig tanult, van, aki sokat lázadt, van, akinek a lustasága miatt nem volt kimagasló a tanulmányi eredménye, van, akinek a családi háttere nem teljesen rendezett, van, akit nem neveltek különösebben vallásosnak, van, aki nem mindig tartotta meg a házirendet. A prefektusod hozzád hasonló gyerek volt, milyen érdekes, hogy most mit mond neked. Ha ugrálhatnánk az időben, lehet, hogy te is ugyanazt mondanád az ő helyében a mostani önmagadnak…

Az a kérdés, hogy nem vagyok-e túl rossz ahhoz, hogy szerzetes legyek, néha úgy vetődik fel, hogy vajon a tanáraim nem fognak-e egy életen át arra emlékezni, hogy hogyan törtem borsot az orruk alá? Nos: nem. Én, amikor gyakorló tanárnak visszamentem egykori iskolámba, azt tapasztaltam, hogy a tanáraim nagyon testvérien fogadtak.

Szent Benedek szerint csak azt szabad felvenni a szerzetesi közösségbe, aki Istent keresi. A papság, szerzetesség tehát nem csak azt jelenti, hogy valahol szükség van rám, bár ez sem kevés. Nem is menekülés az élet nehézségei elől, mert azok a pap életének is részei. Nem az a kérdés, hogy találok-e tökéletes közösséget, szent papokat, hibátlan szerzeteseket, mert ilyenek nincsenek. Nem az a kérdés, hogy mennyire vagyok hívő ember, mert a hit nehezen összehasonlítható, nincs igazán mértékegysége. Istenkereső embernek kell lenni.

Nem a papságra akarlak rábeszélni, nem kötelező papnak lenned. Másutt is lehetsz istenkereső ember, tehetsz sokat az emberekért, házastársként is élhetsz odaadott életet. Viszont gondolkozni kötelező, hogy az életállapotod megválasztása valódi értékek melletti döntés legyen.

Gondolkozzál el komolyan azon, mi lenne, ha pap lennél? Miként tudsz te majd odaadott életet élni? Mire szeretnéd rááldozni az egyetlen életedet? Mert az életünk kiteljesedéséhez érdekes módon az is szükséges, hogy a megfelelő időben odaadjuk egy nagyszerű dolog szolgálatára.

OK
Hírek
Kettős ezüstmise
Szent Antal napján
Ferencesek Esztergomban - helytörténeti kiállítás
Ballagás 2017
Frankában végzett papok, szerzetesek találkozója
Diákszínjátszó találkozó
Jubileumi hangverseny
0

Ismerd meg az iskolát!

0

Facebook

0

Érettségi találkozó

Felvételi tájékoztató

0
All rights reserved © 2013.