FőoldalHivatalosÉletünkMúltunkSzabadidős helyszíneinkKapcsolatFelvételiElektronikus naplóÉtkezési digitnapló
Főoldal  Életünk  Milán atya szombat esti elmélkedései  2015.09.19.

2015.09.19.

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata

A mai evangéliumot nem teljes egészében szeretném idézni, csak azt a részét, amelyben Jézus a saját példabeszédéhez fűz magyarázatot. (Lk 8. 11-15)

Erről a részletről Balázs atya tartott szombat esti elmélkedést, melyet 25-30 éve olvastam, és most az ő gondolatmenetét követem.

Az útszélre eső mag nem hull a földbe, a madarak fölcsipegetik. Hidegen hagy bennünket. Volt-e már olyan, hogy fölmelegítette a bensőmet az evangélium? El kell ismernünk, sokszor idegenül hangzik Jézus üzenete. Mint aminek nincs köze az én életemhez, a mai világhoz. Ahhoz, hogy ne hagyjon hidegen, nemcsak az értelmünkkel kell olvasnunk a Szentírást, hanem a szívünkkel, az érzelmeinkkel is. Azt értem ezalatt, hogy próbáljuk meg érzékelni, hogy az olvasott szöveg milyen érzelmet vált ki bennünk? Örömet, fájdalmat, félelmet, esetleg dühöt? Ezek az érzések hírt adnak nekünk a belső világunkról. Sokszor nem tudunk mit kezdeni egy bibliai részlettel. Azt hisszük, hogy okos teológiai gondolatokat kellene hozzáfűznünk. De egy-egy részletnek már könyvtárnyi irodalma van! A mi dolgunk nem az, hogy ez még kiegészítsük, hanem az, hogy a szöveg által kiváltott érzéseinkre figyeljünk. Ilyen módon egészen hozzánk szól az evangélium, és talán már nem is hagy hidegen.

A köves talajra eső magról azt mondja Jézus, hogy vannak, akik örömmel fogadják a tanítást, hamar ki is kel a mag, de elszárad. Ebbe a kategóriába tehát azok tartoznak, akik már átélték azt az örömet, hogy az evangélium hozzájuk szól. Ez az öröm megtapasztalható. Nagyon sok fiúnak az életérzéséhez hozzátartozik a szégyen. „Valami nem stimmel velem kapcsolatban. Engem soha nem fognak szeretni a lányok.” Az aki a nagy vagány az osztályban, aki lenézően beszél másokkal, aki akkor is lenéz rád, ha történetesen alacsonyabb nálad, az általában nem a legkiválóbb közülünk. Sőt, az igazán kiválóak általában szerények. A másokat lenéző öntudat sokszor az erős szégyen elpalástolására szolgál. Tehát nemegyszer szégyelljük magunkat. Istent is úgy képzeljük el, hogy összeráncoltja a homlokát, ha ránk gondol. Amikor aztán egy csöndes templomban, egy jó szentbeszéd hatására megérezzük, hogy ez nem így van, vagy egy jó gyónás után azt érezzük, hogy lelkünk romházába besütött a nap, ahogy Balázs atya fogalmazott, akkor mi is oda tartozunk, akik örömmel fogadják a tanítást. Nemegyszer gyors előrehaladást mutatunk. De mi jön ezután? Mit válaszolunk néhány beszólásra? „Csak nem akarsz te is szerzetes lenni? Csak nem veszed ilyen komolyan a hallottakat?” Nem tartozunk-e mi is azok közé, akik az üldözés hatására elpártolnak, mégha ez nem is kifejezett üldözés, csak kisebb kellemetlenség? Nem ismerünk-e itt magunkra?

A tövisek közé hullott mag szintén kikel, de ahogy Jézus nagyon pontosan fogalmaz, a gondok, a gazdagság és az élvezetek elfojtják. Nem rám vonatkozik ez? Nem én érzem úgy, hogy persze nagyon szép Jézus tanítása, de most már nem érvényes, vagy a jelenlegi körülmények között nem lehet megtartani. Majd esetleg később, máskor, ha megváltozik a világ, vagy én más körülmények közé kerülök. Mondjak le élvezetekről? Nem teljesen életidegen ez? Az evangélium 2000 éve mindig idejétmúlt volt, nem aktuális. Mégis sem tudja elfelejteni a világ 2000 éve…

Végül ki a jó föld? Aki az előző 3 típus valamelyikében magára ismert… Jézus nem skatulyáz, van lehetőségünk arra, hogy hol ilyen, hol olyan talajhoz hasonlítsunk, és bőkezűen szórja a magot, hogy jó földként fogadhassuk.

OK
Hírek
Frankában végzett papok, szerzetesek találkozója
Diákszínjátszó találkozó
Jubileumi hangverseny
Labdarúgó és kosárlabda torna
Érettségi 2017. május-június
Tankönyvrendelés
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ- ELŐADÁS
0

Ismerd meg az iskolát!

0

Facebook

0

Érettségi találkozó

Felvételi tájékoztató

0
All rights reserved © 2013.