Dr. Prokopp Mária

AZ ESZTERGOMI FERENCES SZENT ANNA - TEMPLOM
Édesapám emlékének

Esztergomnak ma az egyetlen temploma, amely belső berendezésében a legteljesebben őrzi a XVIII. századi nagy magyar újjászületés bizonyosságát.
1683-ban szabadítja fel Esztergomot a 140 éves török uralom alól a Bécset felmentő európai sereg, Sobieski János lengyel király vezetésével. A város, az Árpád-kori magyar főváros és érseki székhely, elnéptelenedett és romokban hevert. Nehezen, de megindult az új, szabad élet, amelynek legfőbb biztatói, lelki segítői a ferencesek voltak. Ők már 1683-ban megjelentek a Vízivárosban. Támogatójuk Széchenyi György, esztergomi érsek volt, aki bár még nem költözhetett vissza Nagyszombatból, de nagy családi vagyonát az ország újjáépítésére áldozta. Ebből kaptak jelentős összeget az esztergomi ferencesek, akiknek száma gyorsan növekedett, és 1717. június 13-án Szent Antal napján már ünnepélyesen beköltözhettek a középkori híres ferences bazilika közelében erre az évre felépült templomba és kolostorba.
Az 1700. évi alapkőletétellel nagyméretű, a IV. Béla-kori templom igényességét követő építkezésbe kezdett a rend az érsek, a szabad királyi város és a fokozatosan megjelenő mecénás családok segítségével. 1717-re elkészült a templom kriptája és a mai homlokzat a hajóval. A kripta, a három hajós remekművű téglaboltozattal, a tervezett szentély és részben a felépült hajó alá terjed ki. A rendtagok mellett helyet adott a városi tanácstagok családi sírboltjainak is. A város ugyanis ezzel a feltétellel adományozott telket a rendnek 1697-ben. A kriptában eltemetett világiak és szerzetesek nevei a sekrestyében függő táblákon olvashatók. A templom hajója tágas, magas, nagyszabású épületével kiemelkedett a város kis földszintes házai és a középkori épületek romjai közül az 1700-as évek elején. Rajta kívül csak a szerény, első belvárosi plébániatemplom állt a mai helyén. A Bottyán János utca úttestének emelkedője, a Dunapart és a Széchenyi tér felől jól jelzi, hogy a középkori ferences templom törmeléke mellé építették 1700-tól az új barokk ferences templomot. Éppen ez a törmelékréteg okozta az árvizek, földrengések során a templom statikájának megrendülését, amit a déli fal támpilléreivel erősítettek meg az 1838. évi árvíz után.
A templom homlokzata a barokk stílus legkorábbi szakaszát mutatja, amikor a fal síkjából még alig emelkednek ki a pillérek, a kapuzat és a szobrászati dísz. A főkapu itt még teljesen belesimul a homlokzat síkjába, csupán a kapu feletti szobrokkal és a kapunyílás nagyobb méretével hívja fel magára a figyelmet. A függőleges és vízszintes tagolás egyensúlyban van, vagyis a formák és tömegek dinamizmusa még nem töri át a szerkezeti vázat. A homlokzatról világosan leolvasható a templomtér belső szerkezete, a magas, széles, boltozott főhajó, amelyet két alacsonyabb kápolnasor kísér. Ezek különállását a két nyugati oldalkapu is jelzi. A homlokzatot függőleges és vízszintes irányban egyaránt hármas tagolás jellemzi a-b-a ritmusban. A függőleges tagolást hangsúlyozó egyenes vonalú, sima kettős falpillérek egyszerű, egyenesvonalú lábazaton állnak. Az egyenes fedőlemezük felett a széles, egyenes vonalakkal tagolt architrávot és az ugyancsak egyenesvonalú párkányzatot tartják, amelynek csupán az erőteljes kiugrása és a középrész íves megtörése jelzi a barokk jelenlétét. A nyugodt falpillérek már két szintet kapcsolnak össze, és folytatódnak a lábazat, illetve a koronázó párkány feletti falsávokban, így megteremtik a homlokzat nagy barokk egységét. A homlokzat mindhárom szintjét két sorban tagolja a zárt és nyitott nyílások finom ritmusa. Valamennyi nyílás kerete egyenes vonalú, csupán a felső záródások szegment ívűek, díszítés nélküliek, a homlokzat síkjába simulnak. Csak az oromzat csúcsának vakablaka lant alakú.
A homlokzat jeles kőszobrai, a kapu feletti ferences jelvény a két kis íves párkányon ülő puttóval, és a középrész három álló szobra: Szent Ferenc, Szent Anna a gyermek Szűz Máriával és Szent Antal, a homlokzattal egyidőben, az 1700-as évek elején készült, és az 1717. évi ünnepélyes bevonuláskor már itt köszöntötték a szerzeteseket és a város lakosságát. Az oromzat csúcsán álló Nepomuki Szent János, a gyóntató atyák védőszentjének szobra a két puttóval, 1750 körüli.
A homlokzat építészeti szerkezete formájában és arányrendszerében megismétlődik a hajó belsejében, ahol ugyancsak két-két félpillér tartja a homlokzatihoz hasonló erőteljes koronázó párkányzatot, amelyre a cseh-süvegboltozatok kettős hevederívei és az oldalkápolnák ívnyílásai nehezednek. A hajó eredetileg a mainál világosabb volt. A déli fal egymás feletti két-két ablakán kívül az északi fal felső részén is voltak ablakok, amelyeket a rendház második és harmadik emeletének felépítésekor falaztak be. A nyugati homlokzat nagy ablakaival együtt tehát a belső tér egyenletesen erős, nappali világítást kapott, amely még a reneszánsz világ öröksége. A hajó ablakai a homlokzatiakkal azonos kialakításúak, egyenes vonalú keretezésűek, és lapos szegment ívvel záródnak.
A templom oldalkápolnái eredetileg 1717-től 1754-ig a homlokzat oldalkapuinak vonalában, kétoldalt, egymáshoz kapcsolódtak. A ma is látható befalazott nyílások biztosították az átjárást. Ez lehetővé tette a belső körmeneteket és a gyóntatás zavartalanságát az istentiszteletek alatt is. 1771-re a szentély nem készült el, így a diadalív vonalában lezárták a hajót, és ide állították a főoltárt, amelyet ma már nem ismerünk, de tudjuk, hogy a templom egyik fő jótevője, Kuklender Ferenc Ferdinánd esztergomi várparancsnok állíttatta. Az 1717. évi templom belső berendezéséből csak a rendház jegyzőkönyvei (protocollum) adnak némi felvilágosítást. Így megtudjuk, hogy 1718-ra elkészült a Szent Antal és a Szent György-oltár, a templom bejáratánál, továbbá a Porcinkula-oltár, valamint a szószék. Nagy tiszteletben állt a Szent Anna és a Szűz Mária kép, amelyekre a szentek feje fölé 1719-ben ezüst koronát adományoztak. 1717-ben a templom bejárata elé keresztet állíttatott a belvárosi plébános, Kóczy Ferenc. A mai keresztet 1865-ben állították — a felirata szerint a népmisszió emlékére. 1719-ben Kuklender Ferencet a templom kriptájába temették, ahol már állt a Szentsír-oltár.
1722-ben Kuklenderné báró Trückl Katalin Benigna Lorettói-kápolnát alapított ott, a templom déli oldalához, amelyet gazdagon berendeztetett és felszereltetett. Az oltárkép Jézus születését ábrázolta, előtte ezüst kereszt és négy ezüst gyertyatartó állt. Készíttetett ezüst kelyhet paténával, két ezüst ampullát, ezüst csengőt, kazulát, a hozzátartozókkal, missalét ezüst csattal és két oltárterítőt  antipendiummal. A kápolna oldalfalait freskókkal díszíttette: az északi falon a Madonna mellett Szent Katalin és Szent Péter áll, a nyugati falon a Madonna mellett egy vértanú szűz áll, az ablak felett a San Damiano-i kereszt festett képe, majd ismét a Madonna és Szent Antal apát, és az eredeti kegykápolna romos téglafalát utánozó festéssel díszíttette. A bárónő, a ferences III. Rend tagja minderre az 1722. évi végrendeletében 2000 Ft-ot hagyott, míg a mindennapi, örökös szentmisékre 5000 Ft-os alapítványt tett. 1726-ban a bárónőt e kápolna kriptájában temették el. A vörösmárvány sírkőlapja a címerrel ma is látható a kápolna padlózatában.
A Lorettói-kápolnák a XVI-XVIII. századi, főképpen ferences templomok kedvelt része, különösen Közép-Európában. Ezek sorában is jelentős az esztergomi kápolna. Az újabb régészeti és történeti kutatás bebizonyította az itáliai Loretto-beli Szent Ház hitelességét. Az 1294. szeptemberi dokumentum szerint Niceforo Angeli Epiros-i uralkodó, amikor lányát Ithamárt II. Anjou Károly nápolyi király fiához, II. Anjou Fülöphöz adta feleségül, átvitette Itáliába tengeri úton a kincseit, közöttük az Istenanyja Mária Szent Házából hozott szent köveket és egy fatáblát, amelyen a Madonna az ölében tartja a kis Jézust. A legenda az Angeli családnevet változtatta angyalokra, és így keletkezett az angyalok által átvitt Názáreti Házról szóló elbeszélés. Az 1954-60. évi régészeti ásatás Názáretben megtalálta az elbontott ház alapozását, amely a ma is látható barlanglakás előtt állt. Az 1962-65. évi lorettói ásatás pedig igazolta, hogy a „Szent Háznak" az alapozása XIII. századi, és a ház falainak anyaga időszámításunk körüli, palesztinai, tehát eredeti.
Lorettóban a XIV. században fallal vették körül a kis házat, és az 1470-es évektől épült a mai pompás bazilika a ház köré. IX. Pius pápa 1852-ben bullát adott ki, amelyben kijelentette, hogy Loretto a Szent Szűznek szentelt kegyhelyek között az első helyen áll, mert a Szeplőtelen Fogantatás helye, továbbá az Angyali Üdvözlet, a megtestesülés helye. Mária itt mondott igent Isten tervére. 1854 az Immaculata-dogma kihirdetésének éve. Esztergomban 1855-ben hirdetik ki ünnepélyesen, és a ferencesek ekkor újítják meg a Kuklenderné által építtetett Lorettói-kápolnát. Ekkor egyszínűre festik ki a kápolnát, eltüntetve a barokk képeket, amelyeket csak 1964-ben bontottak ki. Még a XVIII. század második felében pompás kovácsoltvas ajtóval gazdagították a kápolnát. Feltehetően a templom egyik jótevője adományozta a város egyre nagyobb számú nemesei, gazdag előkelőségei közül. Talán maga Hadik András, Mária Terézia generálisa, akinek háza a Kossuth Lajos u. 38. szám alatt állt. Lányát, Hadik Mária Teréziát az esztergomi ferences templomba temették el 1758-ban.
1735-ben készült az Alkantarai Szent Péter-oltár, 300 forintért, amelyet báró Sándor Mihály adományozott. Ugyanebben az évben a Szent György-oltárra Juarics György ugyancsak 300 forintot adott. Ez oltárok képeit a rendház szentély melletti folyosóján lévő ovális keretbe foglalt Szent György- és Alkantarai Szent Péter-képekkel véljük azonosnak. 1737-ben barokk szokás szerint újabb öt képet díszítenek ezüst koronával: Jézus, Mária, Anna, József és az Ostorozott Jézus képeket. 1737-ben tették le a torony alapkövét ünnepélyesen. 1738-ban új gyóntatószékek készülnek az oldalkápolnákba. 1739-ben a Mária-oltár szobrainak festését említik 150 forintért. 1740-ben a Szent Annaoltárt, feltehetően a régi főoltárt, új díszekkel ékesíttette Feichtinger József. Ugyanő még ebben az évben Szűz Mária képet készíttetett a kórus alá, a jövendő oltár számára. Minden bizonnyal ez a mai Mária-oltár képe, amely a passaui Segítő Szűz Mária kegyképének másolata. Még 1740-ben megújították a Szent Sír szobrát.
1754-ben miután a rendház quadruma a hozzátartozó cellákkal és a keleti oldalon, a zöldséges kert felé, a rendi ebédlővel felépült, a tartományfőnök szerződést kötött a templom hiányzó szentélyének felépítésére, valamint az egész templom kifestésére és új berendezésére a kiváló építész, festő és tudós Schram Lukáccsal.
Mielőtt azonban az új, a mai nagyszabású barokk templom ismertetésére rátérnénk, próbáljuk meg rekonstruálni a korábbi, 1717-54 közötti templombelsőt. A templomba három kapu vezetett a nyugati homlokzatból. A főkapun belépve az orgona-karzat bal pillérénél fogadott a ma is álló vörösmárvány szenteltvíztartó. A jobb oldali pilléren függhetett a Szent József- kép, amely 1737-ben ezüst koronát kapott. Jobbra az orgona karzat szélső pillérén az a Mária-kép állhatott, amelyet Feichtinger József állíttatott 1740-ben. E kép előtt jobbra jutottak be a Lorettói-kápolnába. A főhajóba visszatérve az első két oldalkápolnában, a mai oltárok helyén, balra a Szent György-oltár állt már 1718 óta, amelynek képét 1735-ben az említett, ovális keretű, mozgalmasabb, színvonalasabb festménnyel cserélték fel, amely ma a szentély melletti folyosó első képe. Jobbra az első kápolnában, az ugyancsak 1718-ban alapított Szent Antal-oltár állt, amelynek ovális keretbe foglalt képe ma a rendi ebédlő déli főfalát díszíti.
A következő pillérpárnál, a főhajótól jobbra, Alkantarai Szent Péter oltára állhatott, amelyet a Protocollum szerint báró Sándor Mihály 1735-ben készíttetett 300 forintért. E képet azonosnak tartjuk a szentély melletti folyosón, a szentélybe vezető ajtó melletti képpel, ahol a szent kitárt kézzel imádkozik, balra fordulva, a nagyméretű kereszt előtt. A szent háromnegyed alakban jelenik meg a tájképi háttér előtt. A baloldali harmadik pilléméi állhatott, a Protocollum szerint 1718-ban alapított, Porciunkula-oltár, amelynek képét nem ismerjük. E pillérpár főhajó felőli oldalán, a mai helyén állt 1718-tól a mai szószék alsó része a rávezető, egyenes vonalú ajtóval. Hangvetője vagy nem volt, vagy igen egyszerű volt, és ezért készült a mai hangvető Schram Lukács tervei szerint az 1754-57 közötti években.
Így jutottak el a XVIII. század első felében, a templomhajót ideiglenesen lezáró egyenes falhoz, amely előtt, középen állt a Szent Anna-főoltár Kuklender Ferenc várparancsnok adományából. Erről az oltárról csak annyit tudunk, hogy 1737-ben Anna feje fölé az ezüst koronát adományozta, és 1740-ben új díszekkel ékesítette Feichtinger József. Jobbra lehetett az 1719-ben említett Mária-oltár, amely 1737-ben ugyancsak ezüst koronát kapott, és amelynek szobrait 1739-ben 150 forintért színezték. A főoltártól balra állhatott a rendalapító, Assisi  Szent Ferenc  oltára, amelynek oltárképe, minden valószínűség szerint a jeles Szent Ferenc-kép, amely ma a szentély melletti folyosón, az udvari bejárattal szemközt függ. A kép egyenes vonalú kerete megegyezik a templom 1717. évi ajtó és ablak nyílásainak egyenes vonalával. A kép kompozíciója is a templom szinte reneszánsz jellegű, kiegyensúlyozott felépítését mutatja. A diagonális helyett a függőleges és vízszintes tengelyre épül a kép. Szent Ferenc az előtérben, a középen, jobbra fordulva térdel, stigmatizált kezét a szíve felett keresztbe téve imádkozik a szemmagasságban előtte lévő feszület előtt. Mögötte természeti táj látszik, balra ciprusokkal kísért umbriai vidék, ahol a kék ég előtt két kis madár énekel az egyik faágon. Jobbra, a feszület felett, zordabb, sziklás hegyek emelkednek.
A fent említett oltárképek előtt keskeny, barokk menza állhatott. Az oltárokon kívül is függhettek képek a főhajóban éppúgy, mint az oldalkápolnákban, az ablakok alatti falon. Így valószínű, hogy a rendházban őrzött azonos méretű, ovális keretekbe foglalt, ferences szenteket ábrázoló képek egy része az 1754 előtti templom dísze volt.
Az oldalkápolnák hátsó, nyugati falánál állhattak a gyóntatószékek, amelyeket a Protocollum 1738. évi bejegyzése szerint megújítottak. Tehát az oldalkápolnák folyosóin, az alacsony, de széles szegmentívek alatt, az átjárás biztosított volt.
1754-ben ebbe a templomba érkezett Schram Lukács, hogy a hiányzó szentélyt felépítse, és a kor igényeinek megfelelően, érett barokk stílusban, egységesen kialakított és berendezett templombelsőt teremtsen. Az oldalkápolnák közötti átjárást megszüntetve lehetővé vált a mai nagyméretű oltárfalak felépítése, amelyek egyre fokozódó dinamikája, magasbatörő lendülete a hívő ember szívét Istenhez emeli, hogy beléphessen Isten közvetlen közelébe, és részese lehessen az eucharisztikus áldozatnak.
Schram Lukács (1702-1765) a Rajna-vidéken született, az ősi Trier városában. 27 éves korában mint egyetemi végzettségű „magister philosophiae" és akadémiai művész köt házasságot Bécsben egy magasrangú tisztviselő lányával. 1735-ben, 33 évesen bízzák meg a Graz melletti Maria Trost pompás barokk templomának belső díszítésével, a mennyezeti freskófestéssel és az oltárok készítésével. Tizenhárom évig dolgozik itt élete főművén. Az iratok ekkor a „Császár Őfelsége festőjének" nevezik. Ezután, 1745-ben Pozsonyban a ferences templom homlokzatát építi át a mai formára. 1748-ban Sopronban a Szent Jakab-kápolna helyreállítását végzi, ahol új oltárt is készít, amelyet csak Storno Ferenc regotizálása távolított el 1886-ban. Schram ugyanis 1741-ben, a második házasságát követően Bécsből Sopronba költözött, és kizárólag Magyarországon dolgozott. Ezek közül a legépebben az esztergomi ferences templom belső kialakítása maradt fenn, jóllehet ez is csak torzóban, a szentély kredenc-oltára és stallumai, valamint az egész templom belső terét koronázó, a szentély és a hajó négy boltmezejét áttörő, eget és földet összekapcsoló, illúzionisztikus freskóképek nélkül. E pompás képek művészi vízióira joggal következtethetünk a ma is eredeti épségben ragyogó Maria Trost-i pálos templom mennyezetfreskói alapján. Schram Lukács élete utolsó művét is a ferencesek számára készítette, Győrben, 1763-65-ben. A mai megyeháza helyén állt ferences templom szentélyét és berendezését készítette Schram, az esztergomihoz hasonlóan, főoltárképpel, oltárépítménnyel, kredenc-oltárral, stallumokkal, a falak márványozásával, stukkó díszítéssel és boltozati freskókkal.
1754. május 30-án, Budán kelt az a szerződés, amelyet a ferences tartományfőnök Schram Lukács építésszel kötött az esztergomi templom szentélyének és főoltárának felépítésére. A szerződés eredeti szövegét az ott jelzett rajzok nélkül, és a munka folytatására vonatkozó 1756. március 19-i szerződést egykorú másolatban dr. Prokopp Gyula levéltáros fedezte fel a Prímási Levéltárban, az esztergomi ferences rendház levéltárának töredékei között. Mindkét szerződés szövegét 1966-ban tette közzé Schram Lukács munkásságáról írt alapvető tanulmányában. 1754-ben Schram kötelezte magát a bemutatandó alaprajz és keresztmetszet szerint a szentély megépítésére az egész oltárépítménnyel együtt. Vállalta a boltozat kifestését történelmi jelenetekkel és architektonikus díszítéssel, a falak márványszerű festését, valamint az oszlopfők aranyozását laparannyal. Mindezt a „budai szentélyhez" hasonlóan. Ez a megjelölés a későbbi helyőrségi templomra vonatkozott, amelynek barokk átépítéséből és díszítéséből hírmondó sem maradt. Az esztergomi oltárt illetően a szerződés előírja, hogy a szentségház melletti két angyalszobrot és az oltár kődíszeit, a vázákat, a szeráfokat és a felhőket fehér alabástrom mázzal kell bevonni. A tabernákulum angyalszobrainak faragását a ferences Kristóf testvérre bízzák. Schram vállalta még a stallumok, a kredenc-oltár és a hozzátartozó két kép elkészítését. E képek egyike lehetett a rendi ebédlő előterében függő Mária mennybevitelét ábrázoló remekművű festmény, amely ma valószínűleg az egyetlen bizonyítéka Schram magas színvonalú festői tehetségének Esztergomban — a rongált állapota ellenére is. A főoltárkép ugyanis részben átfestett. A hajó négy boltszakaszának freskóival együtt 1757-re elkészült a templom európai jelentőségű, barokk stílusú belső kialakítása. A templom freskó-festése az 1838. évi árvíz falrepedései nyomán elpusztultak. A templombelső jelenlegi, 1978. évi színezése azonban, amelyet dr. Kákonyi Asztrik ferences atya, teológiai tanár, építész és festőművész tervezett, jól érzékelteti Schram Lukács építészeti és festészeti kiválóságát. A tartó elemeket, a falpilléreket és a hevederíveket világossárga szín emeli ki; a pillérfőket és a koronázó párkányzatot fehér szín hangsúlyozza arany csíkokkal; a főhajó boltozatát, a freskók helyét meleg okker szín jelzi, míg a mellékkápolnákat bársonyos halványzöld szín teszi meleggé.
Az esztergomi főoltár oltárfala a szentély keleti záródását teljesen betölti. Az előtte álló menza a tabernákulumot övező volutákon térdelő két nagy adoráló angyal szoborral a szentély és az egész templom fókuszpontját képezi. Az oltárfalat két-két simatörzsű, műmárványozott, korintinizáló fejezetű óriás oszlop zárja le kétoldalt, amelyek kifelé tartó rézsűs síkban állnak egymás közelében a magas négyzetes alapzaton, ahol a négy evangélista festett képe kapott helyet. A két-két oszlop széles architrávot és koronázó párkányt tart, két-két díszes barokk vázával. Az oszlopok és a párkányzat divergáló elhelyezése, az optika törvényei szerint, a térillúzió kitágítását szolgálja. A külső oszlopok mellett egy-egy nagyméretű ezüst ruhás angyal szobra áll, befelé mutatva, az euklideszi geometria perspektíva-vonalát hangsúlyozva. E két ellentétes perspektív ábrázolás egységesen éri el a tér monumentális hatását. A két álló angyal mintegy ajtónállóként lebbenti fel előttünk a fátylat az oltárkép elől, hogy megnyíljék szemünk számára az égi vízió. A kép a gyermek Máriát, az Atyaisten legkedvesebb lányát állítja a középpontba szülei és az ég angyalainak társaságában. Schram Lukács festői munkásságának remekműve ez a kép. A fehérruhás, kék köpenyes, imádkozó Mária a kép függőleges tengelyében áll, édesanyja, Szent Anna, a templom titulusa mellett, annak tanítását hallgatva, de tekintete felfelé néz, ahonnan az Atya szeretete árasztja feléje kegyelmének fénylő sugárzását és az angyalok boldogságát. A kép jobb szélén Szent Joachim az írást tanulmányozza. A kép kissé megsötétedett, részben átfestett, de így is jól érezhető a fényalkotta függőleges tengely, amelyet a szereplők S-alakú íves elhelyezése kísér.
Az oltárképet, a felső részen íves keret zárja le, amit kétszeresen megtört, rokályos díszítésű aranyozott oromzat koronáz, a középpontban az IHS Krisztus-monogramot tartva. Efelett, kissé mélyebb térrétegből, szobrászi megfogalmazásban, mennyei vízió nyílik: a Szentháromságot jelképező aranyozott háromszögbe foglalt Istenszem körül ezüst felhők gomolyognak, amelyeken messze áthatolnak az Isten mindenhatóságát, kiáradó szeretetét jelképező fénynyalábok. Az Istenszem mögött kerek ablak törte át a falat, amelyen át keleti napfény ragyogta be a szentélyt. A felhők között a 7 kerubfej a Szentlélek 7 ajándékát szimbolizálja. E látomást kettősívű orompárkány zárja le, amelynek formája az ómega betűt idézi, vagyis arra utal, hogy Mindenek teljessége, betetőzése Istenben van. E párkány középpontjában a ferences jelvény áll díszes keretben. Krisztus és Szent Ferenc stigmatizált karjának egybefonódása a kereszt tövében.
Az oltárfal előtt álló menza felépítménye már csak részben eredeti. A mai tabernákulum 1914-ben készült. Az eredeti tabernákulum kissé alacsonyabb és keskenyebb volt. A két szélén a felfelé ívelő volután féltérdre ereszkedve, az Oltáriszentséget imádó két hatalmas angyal híven tolmácsolja Schram Lukács művészetét. A két angyal fénylő ezüst ruházata és testének idealizált formái az Isten közelében élő lélek szépségét sugározza. A széttárt arany szárnyakkal éppen megérkező angyalok kavargó leplei, mozdulatai dinamikája, valamint a mély áhítat az Isten-szeretettől hevülő lélek boldogságát jeleníti meg. A két angyal egyúttal az oltárkép festett angyalaival és az oltárfal szélén álló angyallal is szoros kapcsolatot képez. Az oltár-együttes így a Szent Ferenc által különösen tisztelt Szent Angyalokat mutatja be, akik az oltárkép középpontjában álló Angyalos Boldogasszonnyal együtt a földön élő emberek példaképei és segítői. A hajó mai mellékoltárai a főoltárral közel egyidőben, az 1750-70-es években készültek Schram Lukács tervei szerint. Ezt igazolja a Maria Trost-i oltárokkal való szoros stíluskapcsolat. A kivitelezés olykor szerényebb színvonala a helyi fráterek és világi mesterek közreműködésének eredménye. Schram ugyanis építész és festő volt, a szobrászi munkákat csak rajzban készítette el, azok megvalósulása a rendelkezésre álló szobrászok képességeitől függött. Esztergomban Kristóf testvér végezte a szobrászi munkák nagy részét, akiről bővebb ismereteink nincsenek.
1754-ben, a szentély felépítésével párhuzamosan, a hajóban jelentős átalakítást végeztek: befalazták az oldalkápolnák közötti átjárást, vagyis az addigi folyosóból most váltak oldalkápolnák. Így nyerték a széles falfelületet, amely elé felállíthatták az érett barokk stílus kívánta nagyméretű oltárfalakat. A korábbi kisméretű oltárokat, amelyek a kápolnák főhajó felőli félpillére előtt álltak, elbontották, és az ovális keretű oltárképeiket azóta is a rendházban őrzik. A három-három új mellékoltár, párosával, egyre fokozódó gazdagsággal és mozgalmassággal sodorja tekintetünket és lelkünket a főoltár felé.
A bejárat felől, a szokatlanul tágas, nagy orgona-karzat után, az első oldalkápolnákban, kétoldalt, baldachinos oltárépítmény többszörösen megtört párkányzatát, a középen kis félkupolával, egy-egy oszlop tartja a mögötte lévő félpillérrel. A párkányzat előtt, díszes arany kartus alól arany bojtos-rojtos ezüst függöny csüng, két oldalra felhúzva, hogy feltárulhasson az oltárkép. Egyik eredeti oltárkép sincs ma a helyén, jóllehet mindkettő megvan a rendházban. A baloldali oltáron a sárkányt ölő Szent György lovas képe állt. E képpel a Rend Széchenyi György érseknek, a ferencesek 1717. évi Esztergom-belvárosi újrakezdésének legfőbb segítőjének kívántak emléket állítani. Felette, az orommezőben, Szent Vendel, a pásztorok védőszentje jelenik meg juhai körében a négykaréjos keretbe foglalt festményen. A szentéletű pásztort, akit a VII. században apáttá választottak a szerzetesek, igen tisztelték a ferencesek. Szent Vendel, mint pásztor Trierben élt, Schram Lukács szülővárosában. E kép arra enged következtetni, hogy az oltárok tematikai programjában, a rendi elöljárók mellett, a tudós művésznek is szerepe lehetett. A képet később, feltehetően 1914-ben, átfestették, ma ebben az állapotban látható.
A jobboldali oldalkápolna eredeti oltárképe Alkantarai Szent Pétert ábrázolta. E kép ma a rendház első emeleti folyosóját ékesíti. A XVI. század első felének nagy ferences reformátora, rendfőnök, az ima és az elmélkedés mestere, feltartott, kitárt karral, elragadtatva imádkozik a hatalmas kereszt előtt. A keresztet két fatörzsből ácsolták össze, és egyedül a töviskorona látható rajta. Az aszkéta szerzetes térdelve, balra fordulva jelenik meg. A kép jobb felső sarkából két kis kerubfej tekint a szentre. Ők a transcendentiát, Isten világát jelzik, ahová az ima és az elmélkedés emeli a lelket.
E kép helyén ma az oltárkép a Feszületet ábrázolja a tisztítótűz felett. Krisztus keresztje ugyanis a szenvedő lelkek egyetlen reménysége. A kép a mai állapotában XIX. századinak tűnik. (Lehetséges, hogy barokk festmény XIX. századi átfestéssel, talán éppen az 1718-ban állított Porciunkula-oltár képe, amely, esetleg 1914-ig, a mai Szent Ferenc-oltár szobrainak felállításáig, a baloldali második oltár képe volt. Tematikában jól kapcsolódhatott hozzá a Szent József halálát ábrázoló oromkép.) Az orommezőben a négykaréjon keretben Kapisztrán Szent János (1456) neves ferences prédikátor, a nándorfehérvári győzelem segítője jelenik meg a keresztes vitézek zászlajával, a vörös alapon nagy fehér kereszttel. A háttérben a csatamező látszik.
Az orompárkány felett, mindkét oltár tengelyében faragott, aranyozott kereszt emelkedik, amelyet egy-egy heves mozgású, színes ruhás angyal kísér íves párkányindításon ülve. Az oltárkép alatt közvetlenül a menza feletti fülkében, mindkét oltáron a ravatalon fekvő papot ábrázoló kis szobor látható, amely az oltárlapba elhelyezett ereklye valóságos szentre utalását teszi szemléletessé.
A következő, a középső oldalkápolnák oltárépítménye dinamikusabb, gazdagabb faragású, a két szélső oszlop törzse lendületesen csavarodó: az északi oltáron egyetlen vastag törzs kígyózik merészen felfelé, a déli oltáron két vékonyabb ág ölelkezve csavarodik az aranyozott korintusi oszlopfőhöz. Előttük egy-egy kannelurázott oszlop áll az architrávot tartva, amely felett többszörösen megtört szegmentíves timpanon emelkedik. Az orommezőt ugyancsak kisebb csavart oszlopok kísérik, amelyek dinamikája a főrész csavart oszlopait könnyedebb ritmusban ismétli. A koronázó párkány két szélén íves párkányindításon egy-egy hasas ezüst váza áll arany ággal. Az orommezőben ovális keretezésű kép kap helyet. Felette, a párkány tetején, az északi oldalon az Immaculata szobra áll: a földgömbön álló, sárkányt tipró Szent Szűz, akit 12 csillagból álló dicsfény övez. Mellette kétoldalt, az íves párkányon, hevesen gesztikuláló, két örvendező angyal ül. Hasonló Immaculata szobrot készített Schram Lukács a pozsonyi ferences templom főkapuja fölé, mielőtt Esztergomba jött volna. Ez a párhuzam is Schram szerzőségét igazolja az esztergomi mellékoltárokon.
Az északi második oltár orommezejében Szent József halála című kép látható, 1914. évi átfestésben. Az oltár barokk főképét sem ismerjük. Ma az 1914-ben Josef Rifesser műhelyében készült tiroli fafaragású szoborcsoport tölti be az oltárfülkét: Szent Ferenc átöleli a kereszten függő Krisztust, aki jobbjával lehajol hozzá. (Az oratóriumban függ egy a fülkéhez hasonló keretezésű kép, amely Szent Domokost és Sienai Szent Katalint ábrázolja, amint a rózsafüzért kapják az égből. A háttérben a bűnbeesés és a kiűzetés a Paradicsomból jelenetek láthatók. Az alakok nyugodt, szimmetrikus elhelyezése és a keret mereven egyenes, geometrikus vonala az 1820-as évek templombelső átalakításához kapcsolják a képet.) A predella-fülkében a fekvő Szent Rozália, a nagy imádkozó és vezeklő kis szobra látható. Ő a „segítő szentek" egyike, akinek közbenjárását az 1719. és 1739. évi pestis járványok alkalmával az egész ország kérte. Az ő szobra díszíti a Vízivárosi 1740. évi Pestis emlékművet, amelynek csúcsán ugyancsak az Immaculata szobra áll. (Az 1728-38 között épült Vízivárosi Jezsuita templomban — ma plébániatemplom — az orgonakarzat mellvédjén is az Immaculata szobra állt a középpontban, ma a sekrestye-kápolnában.)
A déli második oltár fülkéjében álló Szent Antal a koldussal című szoborcsoport ugyancsak a tiroli Josef Rifesser fafaragása 1914-ből. Az eredeti barokk képet, amely a szoborcsoport helyén állt, nem ismerjük, de feltételezzük, hogy ugyancsak Páduai Szent Antalt (+1231) ábrázolta. Felette az ovális kép szent férfit ábrázol vándorbottal, felhőkön ülve. Valószínűleg id. Szent Jakab apostolt jeleníti meg, aki az Ibériai félszigeten, Szent Antal hazájában égi jelenésével segítette a keresztényeket a mórok elleni küzdelemben. Szent Antal is a pogányok ellen készült hithirdetőnek.
Az oltár orompárkánya felett Szent Flórián ( + 304) áll, mint római százados, és dézsából önti a vizet. Ő is a barokk kor kedvelt segítő szentje a tűzvész és az árvíz ellen. Esztergomban is állandó veszélyt jelentett mindkettő. Így jutunk el a diadalív alatt álló két pompás oltárhoz, amelyek a legdinamikusabb ritmusú, leginkább a térben megmozgatott, a leggazdagabb díszítésű, a legfénylőbb színezésű oltárok, amelyek így nyitnak rá a szentélyre, az ünnepélyes pátoszú, monumentális főoltár látványára. A hajó három-három mellékoltára mintegy három tételes, sokszínű barokk orgonaverseny áll előttünk. A nyugati orgonakarzat után az első oltárpár ünnepélyes hangvételű, larghetto, amelyet a mozgalmasabb rész követ, az allegro, majd közjátékként a csupasz falpillérek rövid adaggio-ja következik, amely átvezet az ismét gyorsabb ritmusú, felfokozott drámai feszültséggel telített tételhez, amelyet a főoltár ünnepélyes betetőzése, mint zárótétel koronáz. A többszólamú, több hangszeres barokk zenekarnak megfelelően a képzőművészet a saját eszközeivel jeleníti  meg az Isten végtelen dicsőségét, a „szem nem látta, fül nem hallotta" mennyei boldogságot.
A diadalívet a széles, homorú ívbélettel Schram Lukács építette, amikor 1754-ben összekapcsolta az általa tervezett szentélyt a korábbi hajóval. A két pompás oltárfal kompozíciója jól követi a homorú ívet, mintegy felfokozva annak dinamikáját, már-már a rokokó szellemében. Az oltárok koronázó párkánya a középen kettéhasad, és kétoldalt előre türemlik, mint a Vörös tenger, amikor Mózes átvezette medrében a zsidókat. így egybekapcsolódik az oltár középrésze az oromzat víziójával. Az északi oltár íves záródású oromzatában Máriát, mint az ég királynőjét, négy kis kerubfej kíséri a felhők között, ahol piros ruhában, kék köpennyel, a fején aranykoronával és 12 arany csillagból álló dicsfénnyel jelenik meg az Angyalok Királynője. Alakjából 14 arany sugár áramlik az ezüst felhőkön keresztül. Előtte a párkány tetején egy-egy kék-fehér ruhás angyal, aranyozott volután ülve, heves mozdulatokkal, kezükben tornyot, illetve házat tartva köszöntik „Dávid király tornyát" és Máriát, az Aranyházat.
Alatta az oltárkép ma Jézus Szívét ábrázolja. A képet 1883-ban festették. Az oltár 1827 óta Jézus Szívének van szentelve. Ebben az évben XII. Leó pápa teljes búcsút engedélyez a főünnep kilencedén résztvevőknek. Eredetileg Assisi Szent Ferenc stigmatizácíóját ábrázoló pompás barokk festmény állt itt, amelyet ma a rendházban őriznek. Szent Ferenc balra fordulva, térdelve imádkozik széttárt karral a magasban megjelenő szeráfi kereszt előtt, amelyből piros sugarak, mint nyilak szakítják fel kezén, lábán és oldalán a krisztusi szeretetből, együttérzésből fakadó sebeket. Az elragadtatott Szent Ferenc fölött megnyílik az ég, és látja az angyalok végtelen boldogságát.
Az oltárkép felett kettős nemesi címer jelenik meg gazdag, aranyozott, barokk keretben. A baloldali címer az ötágú koronán álló, balra forduló galamb, a csőrében olajággal, balról hatágú csillaggal, jobbról a félholddal — a Terstyánszky-család címere. A jobboldali, ahol a korona felett széttárt szárnyú galamb látható, a Svár családé, amelynek Borbála nevű lánya volt Terstyánszky János — a királyi személynök ítélőmestere, királyi tanácsos, aranysarkantyús vitéz, majd 1750-től alnádor — felesége. Az oltár baloldalán az oszlopokkal kísért fülkében Szent János evangélista remekművű szobra, kezében az aranyozott kelyhet magasra emelve, Terstyánszky János védőszentjét ábrázolja. Az asszony védőszentjére a párkányzaton ülő angyal utal a Borbálát is jelképező toronnyal. Az oltár jobb oldali, a főoltár felé néző férfi-szent valószínűleg Szent Józsefet ábrázolja, aki Terstyánszky József védőszentje, aki a fenti házaspár fia és Esztergom vármegye alispánja volt 15 éven keresztül. Mindhárman a ferences templom kriptájában temetkeztek, az oltár alá, ahol József címeres vörösmárvány sírköve ma is látható. Az oltár művészi igényessége jól követi a Terstyánszky János által 1751 előtt építtetett remekművű városi palotát, amely éppen a ferences templommal átellenben áll (Bottyán J. u. 3.). Itt, mint Esztergom legszebb házában volt 1751-ben a megyei közgyűlés. Terstyánszky János 1754-ben, felesége 1760-ban, a fiuk 1769-ben halt meg. Valószínű, hogy az oltárt a fiú állíttatta, Schram Lukács tervei szerint, az 1760-as években, kiváló szobrásszal.
A diadalív déli, jobb oldalán a Mária-oltárt a Feichtinger család állíttatta. Ez az egyetlen oltára a templomnak, amely az eredeti barokk kialakítást teljesen megőrizte a képpel együtt. Az oltárkép a passaui kegyképet ábrázolja: középen a sugarakkal övezett Szent Szűz ül, kék ruhában, piros köpennyel, és csupasz kis gyermekét magához öleli. Mindkettőjük fején ezüstből készült zárt korona. A Madonnát két angyal kíséri. Köröskörül felhők gomolyognak öt kerubfejjel. A felső részen a feliraton ez áll: Maria Passaviensis Auxiliatrix Christianorum. A passaui Segítő Szűz képét a ferencesek nagy örömmel fogadták, mivel a középkori esztergomi ferences bazilika a Segítő Szűz Máriának volt szentelve. A kép felett a Feichtinger család címere áll, kék alapon, a folyóvíz felett álló kváderkövekből rakott torony és híd, a hídról kiemelkedő páncélos vitéz, aki jobbjában tőrt tart. A címer felett ötágú korona és kétoldalt egy-egy szarvasagancs. A család 1720-ban kapta a címeres nemesi levelet III. Károly királytól. Az oltár tehát ezután, a Protocollum szerint 1774-re készült el. E jegyzőkönyv 1740-ben említi, hogy Feichtinger József Szűz Mária képet készíttet a jövendő oltára számára. 1761-ben a templom kriptájában temették el Feichtinger Zsófiát. Feichtinger Ferenc, a királyi város szenátora, gazdag vaskereskedő, a Széchenyi tér 15. sz. alatt ma is álló szép barokk ház tulajdonosa ezután építtette a díszes oltárt 650 forintért, amely 1774-re készült el. Így valószínű, hogy a diadalív jobb oldalán 1754-től 1774-ig csak az 1740-ben készült passaui Segítő Szűz Mária kép függött. A család a török kor után jött Magyarországra Bajorországból, talán éppen Passauból, Gizella királyné sírja mellől.
Az aranykeretes üvegszekrénybe foglalt kegyképet a szemben lévő Terstyánszky-oltárhoz hasonló pompás oltárfal övezi. A kép mellett egy-egy kanellurázott, vöröses márványt utánzó festett fa félpillér és két-két oszlop kíséri. Az oszlopok között egy-egy szent férfi áll, a szentély felé Keresztelő Szent János a kereszttel, a hajó felé egy apostol fordul a kezében vértanúsága jelvényével, a tilolóval. Feltehetően ifjabb Jakab apostol, Jézus unokatestvére, Jeruzsálem első püspöke jelenik itt meg a szentély bejáratánál. Az oszlopok felett mozgalmas párkány, a tetején csigavonalas talapzaton egy-egy színes ruhás, élénk angyal ül. Kezükben füstölőt tarthattak, és így vezetnek be az orommezőn megjelenő mennyei dicsőségre, ahol az Atyaisten a hívek felé fordulva ül a csillogó ezüstözött felhőkön. Alakjából hét-hét erőteljes arany fénynyaláb sugárzik a hét szentséget jelképezve. Az orompárkány felett aranyozott rokály-díszes faragás koronázza a mennyei víziót. Kétoldalt két kis angyal, atlaszként tartja a párkányt, és alakjukból indul az a szalagszerű sáv, amely összekapcsolja az oltár két szintjét, és lendületesen oldalra forduló csigavonalban végződve, segíti a hajó és a szentély egybefonódását.
A diadalív előtti két oltár azonos építészeti felépítése mellett a díszítés a Terstyánszky-oltáron drágább, amit leginkább a főpárkány, valamint a predella és az oltár-mensa aranyozott fafaragása jelez. A Mária-oltáron mindez festve jelenik meg. A Mária-oltár díszítése azonban, főképpen az oromzat két szélén, a voluta szalagját tartó díszes ezüstös váza rokályosabb, kecsesebb, mint a Terstyánszky-oltáron. Ez is alátámasztja a Máriaoltár mintegy tíz évvel későbbi keletkezését.
E két oltár asztalának koporsó formájára is érdemes felfigyelnünk. A homorú-domború tagozatok kecses, dinamikus ritmusa élesen különbözik a templom többi mellékoltárának tömbszerűbb asztal-alakjától. Ez is arra utal, hogy ezek az oltárok tíz-húsz évvel későbbiek a hajó oltárainál. E két oltár őrizte meg egyedül a barokk gyertyatartókat. A fából faragott, ezüstös színezésű, gazdagon díszített tartók nemes arányai, a csavart törzs, illetve a homorú és domború ívek ritmusa méltóképpen kapcsolódik e két oltár tökéletes művészi összhangjához. A templom valamennyi oltára fából készült, és márványt utánzó festés borítja. A színezés alaptónusa az Esztergom környéki vörösmárvány meleg sárgás-vöröses erezetű halvány pirosa, amelyet a szentély felé haladva, egyre gazdagabb aranyozás kísér. A szobrok ruházatán színes futamokként jelennek meg a pirosak, kékek, zöldek és fehérek.
A hajó északi oldalán a szószék mai hangvetője is az 1750-es évek átalakításakor készült. A nyolcszög öt oldalával a falhoz simuló, magas oromzatos hangvetőt hat, lendületesen, nagy csigavonalban felülről aláhulló, keskeny aranyozott szalag pompás fafaragása díszíti. A csúcson a tudós és szent ferences prédikátor, páduai Szent Antal szobra áll, amely közvetlen egyszerűséggel fordul a hívek felé. Feje felett az arany sugarakból álló dicsfény az égi sugalmazottságot jelzi. A hangvető mennyezetén a Szentlélek ezüst galambja az arany sugarakkal arra utal, hogy a pap szava itt Isten szava. Az 1750-60-as években megújult templom új oltárainak egyike volt a Nepomuki Szent János-oltár, amely a kórus pillérénél állt, a templom bejáratánál, és amely 1838-ban, az árvízkor semmisült meg. Nepomuki Szent János, a gyóntatok védőszentjének a tisztelete az 1720. évi szentté avatása után különösen fellendült Közép-Európában. A templom homlokzatának csúcsára is az 1750-es években készülhetett a szent kőszobra, amelyet rongált állapota miatt, az 1991-es helyreállítás után nem tettek vissza. A templom és a rendház belső berendezése az 1760-70-es évekre teljes barokk pompában állt. Csak a kővetkező században, 1820 után, amikor az érsekség visszaköltözött Esztergomba és megkezdte a mai bazilika építését, vetődött fel a templombelső megújítása a megváltozott művészi ízlés szellemében. A klasszicizmus egyszerűségét igazolni látszott Szent Ferenc szelleme. A templomot 1823-ban szentelte fel Rudnay Sándor érsek, amint ezt a szentély északi falán lévő feliraton olvashatjuk. A XVIII. században ugyanis az esztergomi érsek még Nagyszombatban volt, és így még nem volt felszentelve a templom. Valószínűleg az 1820-as években távolították el a szentélyből, a barokk kredenc-oltárt a stallumokkal. A hajó padjait 1827-ben cserélték fel a ma is láthatókra. Az 1838. évi nagy dunai árvíz elöntötte a templomot. A boltozat és a falak megrepedeztek. A boltozat megújításakor semmisültek meg Schram Lukács pompás mennyezetfreskói. 1846-ban festette a mai keresztúti képeket Simon Ferenc. 1850-ben a templomban tartott egy hetes misszió emlékére keresztet állítottak a templom elé több mellékszoborral. A mai kereszt felirata az 1865. évi misszió emlékét őrzi, de lehet, hogy az 1850-es keresztre vésték rá az évszámot.
1855-ben Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása hittételt nagy ünnepélyességgel hirdették ki a templomban. Ekkor teljesen megújították a ferences templom Lorettói-kápolnáját. Új oltárt kapott. A szobrot, feltehetően Mária-szobrot, a Protocollum szerint, a Szent György-oltárról hozták át. Belső festését és a berendezést is megújították.
1883 fontos év a templom belső díszítésében. A szentély és a hajó boltozatát újonnan festik: a szentélybe a Szentháromság és az Immaculata ábrázolás, a hajóba a Szentcsalád, Jézus a templomban, Jézus a gyerekek között és Szent Ferenc stigmatizációja ábrázolások kerültek. Ekkor festik a Jézus Szíve-oltár mai képét is, az e célra adott nagylelkű adományokból. A Jézus Szíve főünnepet kilenceddel 1827-től egyre nagyobb bensőséggel tartották meg a ferencesek, amelyre ez évben XII. Leó pápa teljes búcsút engedélyezett.
1883-ban a lourdes-i jelenés 25. évfordulójára lourdesi-kápolnát alakítanak ki a templomban új lourdes-i Mária-szoborral. Ez a szobor ma a kórus alatt, a jobb oldali hátsó oltáron áll. Valószínűleg itt alakították ki a lourdesi-kápolnát. A templom új színes üvegablakokat kapott ebben az évben. (7 ablakért 6654 forintot fizettek.)
1885-ben Simor János érsek adományából új Krisztus-koporsó készül. 1886-ban, Simor János érsek 50. papi jubileumára, az ő óhajára, a káptalan adományából, teljesen új torony épül a régi helyére, a szentély déli oldalához. 1886. október 28-án a prímást az egész ország köszöntötte. A király, Ferenc József is itt volt. Számos előkelő vendég (33) a ferences kolostorban kapott szállást. 1887-ben újabb nagy összeget kap a templom Simor János érsektől. A rendház földszinti társalgójában Simor János érsek nagyméretű portréja Liezen-Mayer Sándor után a nagy mecénásnak állít emléket. 1909-ben új vörösmárvány szenteltvíztartó készült a kórus alatti jobb oldali pillérhez. Ugyanebben az évben új nagyszabású, sok alakos Betlehemmel gazdagították a templomot, amely a karácsonyi ünnepkörben ma is a templom látványossága.
1914-ben ismét megújult a templom. Juhari Károly nyitrai festő vállalkozó teljesen kifestette. A boltozatra Szent Ferenc életéből vett képek kerültek al secco technikával. Ő tervezte a templom új színes üvegablakait a szentek félalakos képeivel. A főoltáron a tabernákulumot két új faoszloppal övezték, és föléje baldachinos trónust készítettek. 1978-ban vették le a baldachint és helyébe a Keresztény Múzeumtól kölcsönzött barokk keresztet állítottak. 1914-ben a főoltárhoz tíz új bronz gyertyatartót is készítettek. A templomhajó két középső oldalkápolnájába, a Szent Ferenc és Szent Antal oltárra új szobrokat helyeztek, amelyeket Rifesser József tiroli szobrász műhelyéből vásároltak. Ő faragta az Ecce Homo, a Szenvedő Jézus szobrát a kórus alatti baloldali oltárra. Ezeken kívül több oltár restaurálását említi a templom jegyzőkönyve. Ez alatt átfestéseket is érthetünk. A baloldali oldalkápolnákban az oltárok oromzati képeit, a Szent Vendelt és a Szent József halálát ekkor festhették át. 1914-ben kapta a templomhajó az új kövezetet, amely ma is áll. Az oldalkápolnák kövezete az 1883. évi padlózat emlékét őrzi.
1926-ban dr. Sántha József városi tanácsos a Szent József és a Magyarok Nagyasszonya szobrot ajándékozta a templomnak. 1928-ban Palkovics Miklós rendőrkapitány a Lisieux-i Szent Teréz-oltárt állíttatta. 1938-ban elbontották a szentély mögötti sekrestyét, hogy a gimnázium nagyobb udvart nyerjen. 1941-ben új orgonát kapott a templom. Ekkor készült a kórus mai neobarokk berendezése. 1943-ban kifestik a Lorettói-kápolnát. 1945-ben e kápolna tetőszerkezete és oltára, valamint a kápolna melletti III. rendi munkaotthon megsemmisült. Tönkrementek a templom üvegablakai is. A II. világháború okozta sérüléseket csak lassan tudták helyreállítani. 1950-ben elhurcolták a ferences atyákat. Csak néhányan térhettek vissza, akiknek tanári oklevelük volt, hogy az államilag engedélyezett gimnázium működhessék. A templom belső megújítása nehezen haladt. 1954-ben a templom homlokzati nagy ablakát az Immaculata ábrázolásával Kontulyné Sztehló Lili tervei szerint színes üvegablakkal díszítették. 1964-ben helyreállították a Lorettói-kápolna boltozatát. 1967-ben ünnepelték a ferencesek a templom és az ünnepélyes bevonulásuk 250. évfordulóját. Ekkorra készült el a szentély liturgikus átrendezése a II. vatikáni zsinat szellemében. A szembe-miséző oltárt dr. Kákonyi Asztrik atya tervezte. 1978-ban az ő színvázlatai alapján festették ki az egész templombelsőt. 1990-ben az új szembemiséző oltár és a papi székek a szentélyben ugyancsak Kákonyi Asztrik tervei alapján készültek.
A templom fentiekben bemutatott története, az egymást követő átalakítások, az Élet, a mindig megújuló és mindig korszerű keresztény élet jelei. A múlt nagy tettei serkentsenek a jelenben is nagy áldozatvállalásra, lelkesedésre Isten ügyéért.

FORRÁS:

Protocollum. ..1718. Nóvum protocollum... 1778, A rendház kézirattárában.
Irodalom: Horváth István: Segítő Szűz Máriáról nevezett ferences templom és kolostor. IN: Komárom megye régészeti topográfiája, Bp. 1979-144-48
Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei Bp. 1937
Prokopp Gyula: Lucas de Schram. Művészettörténeti Értesítő 1966. 3-4, 240-250.
Prokopp Gyula: Az esztergomi királyi város a 18. században. Művészettörténeti értesítő 1981. 1. 1-20.
Prokopp Gyula: A volt megyeháza (Bottyán J.u.3.) és tulajdonosainak története. Esztergom évlapjai, 1988. 150-171.
Santarelli, G.: Loretto. Pescara, 1988.